Piros lampionokkal, kínai dallamokkal üdvözölték a Majom évét Kolozsváron


-A A+

Kolozsváron is megünnepelték a február 8-án kezdődött kínai új évet. A Konfucius Intézet és a BBTE közgazdaságtudományi kara jóvoltából kedden délután több száz résztvevő (köztük kínaiak és kínaiul tanulók) jelenlétében köszöntötték az új évet, amely Kínában egyúttal a tavasz közeledtének ünnepe is. Az ázsiai ország zodiákusa szerint február 8-án a Majom évébe léptünk, ez 2017. január 27-éig tart.

Habár Kína 6000 kilométerre van Romániától, a hatalmas ázsiai ország színes kultúrája és nyelve iránt egyre többen érdeklődnek régiónkban is – ezt bizonyítja például, hogy a kolozsvári Konfucius Intézetnél már több mint ezren tanulják a kínai nyelvet, kisiskolásoktól nyugdíjasokig. Kedden a Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdaságtudományi karának tágas épületét a Kínában 15 napon át tartó ünnepséget megjelenítő fotókkal díszítették, valamint szerencsét hozó, piros lampionokkal – kínai holdújévkor ugyanis a piros és a narancs egészséget, bőséget és boldogságot ígérő színek. Az ünnepség szervezői és résztvevői közül is sokan tradicionális, piros vagy piros-arany ruhába öltöztek.

Meglepő volt látni, hány iskolás gyermek tanul kínaiul: az ünnepség nyomtatott programján egész sor román tannyelvű iskola szerepelt, amelyek diákjai ezt a nyelvet választották fakultatív tantárgyként, és most egy-két ének erejéig be is bizonyították, hogy már kezdenek tudogatni kínaiul. Amíg a hagyományos újévi-tavaszünnepi falatkákat kóstolta az ünneplő közönség, én a Konfucius Intézet projektmenedzserét, Smaranda Moldovan-t kérdeztem a kínai kultúra iránti, megnövekedett érdeklődésről.

Hányan tanulnak jelenleg kínaiul a Konfucius Intézetnél?

Összesen ezren, de a kihelyezett kurzusainknak köszönhetően három központban: a kolozsváriban mintegy 500-an, a másik fele megosztva Vajdahunyadon és Besztercén, ahol szintén van oktatási központunk.

Sok iskolást láttam most a diákjaik között.

Igen, mert a Konfucius Intézet ingyenes kínai nyelvoktatást biztosít, tanárainkat kiküldjük az iskolákba és helyben, az osztályteremben tartják meg az órákat. De a Konfucius Intézetnél is tartunk nyelvkurzusokat.

Kik akarnak kínaiul tanulni?

Nincs egy általános sablon, nem lehet azt mondani, hogy ez és ez a típus jár hozzánk. Vannak egészen fiatalok is, (a legkisebb tanulónk 7 éves), vannak felnőtt alkalmazottak, egyetemi hallgatók, de nyugdíjasok is. Egyes egyetemisták azért vágnak bele, mert kínai egyetemre jelentkeztek cserediákprogramra, vagy Kínában akarnak továbbtanulni. A dolgozó felnőttek gyakran kínai partnercég vagy ügyfél kedvéért akarják elsajátítani a nyelvet, és van olyan is, aki hobbiból tanul kínaiul, vagy egyszerűen kíváncsi, hogy valóban olyan nehéz-e, mint ahogy híresztelik. Aztán rájönnek, hogy nem is olyan ördöngösség.

Tehát semmi megkötöttség nincs? Bárki beiratkozhat?

Egyetlen egy mégis van: mivel tanáraink Kínából jöttek, általában nem beszélnek románul, a fordítás kínairól angolra történik. Tehát aki beiratkozik kínai kurzusra, annak úgy középszinten tudnia kell angolul.

Manapság mintha egyre nagyobb lenne az érdeklődés a távol-keleti kultúra iránt…

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a rendezvényeinken akkor is sok az érdeklődő, ha nem hirdetjük agresszíven, nem csapunk hatalmas médiakampányt. Akár fotókiállításról van szó, akár a kínai tea novemberi fesztiváljáról, akár a tavaszünnepről – mindig szép számban jönnek. A kolozsvári emberek kíváncsiak, érdeklődőek, és ez nemcsak a helyi lakosokra igaz, hanem azokra is, akik itt tanulnak vagy dolgoznak.

A Konfucius Intézet kolozsvári központja 2009-ben nyílt meg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében. Az egyetemen oktató kínai tanárok és itt tanuló kínai diákok száma mindössze 35, de rendezvényeik több száz érdeklődőt vonzanak rendszeresen a kínai kultúrát népszerűsítő intézménybe.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X