Eperjes Károly egyetemi tanári fokozatot kap


-A A+

Egyetemi tanárrá nevezi ki Eperjes Károlyt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, áll a március 8-i Magyar Közlönyben. Eperjes 2016. március 14-től kapja meg az egyetemi tanári fokozatot.

A színész 2014-ben, egy évvel kinevezése után hagyta ott a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi posztját, amelyre Vidnyánszky Attila nevezte ki. Eperjes ezt követően lett a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán osztályvezető tanár. Akkor azt mondta, lelkiismeretileg nem tudott egyetérteni a Nemzeti Színház bizonyos produkcióival.

Az origo.hu szerint az ügy 2011-ig nyúlik vissza, amikor Vidnyánszky bejelentkezett a Kaposvári Egyetemen, és célba vette Csáki Judit tanszékvezetői pozícióját. Rövidesen pályázatot írtak ki a Színházművészeti Intézet vezetésére, a posztot pedig Vidnyánszky nyerte el a szintén pályázó Csáki elől. Az új intézetigazgató, miután átvette az egykori tanszéket, kirúgta Csákit és három társát is. Vidnyánszky jelenleg művészeti rektorhelyettesként, adjunktusként és címzetes egyetemi tanárként van feltüntetve a Művészeti Kar honlapján, Eperjes pedig adjunktusként szerepel.
 








EZT OLVASTA MÁR?

X