Szilágyi Szabolcs kapta a Kolozsvári Rádió médiadíját


-A A+

A Kolozsvári Rádió fennállásának és működésének 62. évfordulóját ünnepelték a Donáth 160 cím alatti stúdióban hétfőn este. A magyar szerkesztőség által alapított Donáth 160 Egyesület másodszor jutalmazta díjjal egy kollégájuk munkáját. Idén Szilágyi Szabolcsra, a magyar szerkesztőség korábbi vezetőjére esett a választásuk. 

Laczkó Vass Róbert és Szép András élőben közvetített, zenés-lírai történelmi visszatekintése  nemcsak a rádió, hanem az erdélyiség és az 1848-as forradalom küszöbön álló évfordulója kontextusában is telitalálat volt: Az indiánok nem hagynak cserben minket című, több mint egy órás összeállítás hol mosolyt, hol könnyeket fakasztóan mesél csatákról, vereségekről, el- és visszacsatolásokról, árulásról, rettegésről, egy kis nemzet hányódásairól a történelem viharaiban.  

A két művész előadása után Rostás-Péter István jelenlegi főszerkesztő és Orbán Katalin, a Donáth 160 Egyesület tiszteletbeli elnöke adta át a D160 elnevezésű médiadíjat Szilágyi Szabolcsnak.

„Szilágyi Szabolcs született rádiós” – jelentette ki a díjazottról Rostás-Péter István. „Más médiakörnyezetben már sztárriporterként, műsorvezető showman-ként vagy avatott dokumentaristaként emlegetnék. Sajátos körülményeink okán több műfajban is teljesítenie kell. A sok itt nem kezdi ki a minőséget. Villáminterjú, reggeli magazin moderálása, tematikus összeállítás, vagy honlapra tervezett sorozat: megannyi élethelyzet, amelyben a D160 médiadíj friss tulajdonosa otthonosan mozog” – méltatta kollégáját a magyar szerkesztőség vezetője.

A D160 médiadíj Balázs László bőrdíszműves munkájából, Kajtár Lehel által tervezett díszoklevélből és pénzjutalomból áll. Első alkalommal, vagyis tavaly Gergely Zsuzsa, a kulturális rovat szerkesztője kapta meg az elismerést. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X