A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében tartotta 190-ik rendezvényét a Látó irodalmi színpad, ahol ez alkalommal Bodor Ádám volt a meghívott, annak apropóján, hogy idén februárban töltötte a nyolcvanadik  életévét.

A Kolozsváron született, 1982 óta Magyarországon élő íróval Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője beszélgetett, illetve a színház igazgatója, Gáspárik Attila, és a Látó szerkesztői közül Szabó Róbert Csaba és Demény Péter olvastak fel az írásaiból, Vida Gábor pedig saját Bodor Ádám-paródiáját mutatta be.

Kovács András Ferenc Bodor Ádámnak egy korábbi, a ’70-es évek végén közölt, majd 2010-ben Az utolsó szénégetők című, az 1978-1981 között írt tárcákat tartalmazó kötetéből olvasott fel egy tárcát. Ezzel bevezette a közönséget abba a hangulatba, amely a Bodor prózáját jellemzi, amely fimon humorú, groteszk is ugyanakkor, kitalált helyszínekkel és szereplőkkel, olyan képekkel, amelyekről a filmrendezők hajlamosak azt hinni, hogy kész forgatókönyvek és meg lehet filmesíteni azokat. A beszélgetés során ugyanis Kovács András Ferenc arra is rákérdezett, hogy hogyan működnek filmen ezek a szövegek, amelyek titokzatosak, feszültséget hordoznak, és több olvasatuk is létezik. „Sehogy” – válaszolt tömören Bodor Ádám, aki szerint a prózája merőben más igénnyel, más elvárással fogant műfaj, ami csapdahelyzetet teremt, hiszen a rendező a vizuális történetet látja, és saját magával szúr ki, amikor azt hiszi, hogy majdnem kész a forgatókönyv.

A próza nem erre született, hanem arra, hogy az ember egy fotelben kényelmesen elhelyezkedve olvassa és értelmezze azt. A próza értékei nem menthetők át a filmbe – mondta a szerző, hozzátéve, hogy az írónak soha ne legyenek elvárásai egy filmmel kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy a színdarab-írás megkísértette-e bár egy pillanatig is, szintén határozott választ adott Bodor Ádám: „Nem!”.  A helyszín miatt sem – tette hozzá, – ami képzeletbeli, a színpad pedig nem az, az reális tér, amit be kell rendezni.

Előfordult-e már az, hogy szembetalálkozott az olvasójával? – kérdezte Kovács András Ferenc. Valamikor, húsz éve talán, hogy a metrón vele szemben ült valaki, aki a könyvét olvasta, illetve nemrég kapott egy fényképet, ahol szintén az ő könyvét olvasta valaki – számolt be Bodor Ádám, aki elmesélte azt is, hogy egyszer Budapesten, az Andrássy úton kiszaladt egy olvasója az Írók boltjából, hogy éppen most vette meg az egyik kötetét és dedikálja, illetve engedje meg, hogy fényképet készítsen róla. A piacon is felismerte az árus, akitől hagymát vásárolt – mesélte. Hogy ez siker-e, vagy visszajelzés, Bodor Ádám azt válaszolta, szerény visszajelzések, de nem hiszi, hogy siker.

A beszélgetés során Kovács András Ferenc arra biztatta a közönséget, hogy olvassák el, ha még nem tették meg, az Érsek látogatása, a Sinistra körzet című regényeket, Az utolsó szénégetők című kötetet, illetve a Verhovina madarait.

Az irodalmi est után az olvasók sorban álltak, hogy dedikáltathassanak a szerzővel.