Újratöltve kezdi hetedik évét a Paprika Rádió


-A A+

Hatéves Kolozsvár egyetlen, teljes egészében magyar nyelven sugárzó rádióadója, a Paprika. December 18-án, kedden este 7 órától nagyszabású születésnapi gálán ünnepelnek majd együtt hallgatók és rádiósok a kolozsvári Magyar Opera nagytermében.

A hat év alatt számos munkatárs kipróbálta magát a mikrofon mögött, hangok, együttesek váltak ismertté, és nyár óta a csapat új, barátságosabb és megközelíthetőbb helyre költözött: a Sétatérre. Itt készült fotóriportunk, és itt faggattuk az éppen ráérő munkatársakat a rádiózás stúdiótitkairól.paprika gyules1

Ami rögtön kiderül: a Paprika Rádió szerkesztőségében valóban és őszintén jó a hangulat. "Sokan azt kérdik tőlem, hogyhogy mindig jókedvű vagyok?" – meséli a reggeli műsort vezető Antal Karola. "Reggel negyed hatkor kelek, héttől vagyok adásban, ráadásul kölyökkoromban annyira utáltam korán kelni, hogy megfogadtam: soha olyan munkahelyem nem lesz, amihez hajnalban kell kibújni az ágyból! De 18 évesen, amikor először belekóstoltam a rádiózásba, rájöttem, hogy ez az, ami nekem való. Egyébként itt a közösség is olyan, hogy nem tudod rosszul érezni magad!" – vallja a szép vörös hajú lány, aki ráér velem beszélgetni, hisz délben egykor már lejárt a műsorideje.paprika karola

Veres Zsolt a szerkesztőség egyik veteránja: a kezdetektől, vagyis hat éve ő a zenei szerkesztő, de a Paprika "hang-imidzsét" is ő adja meg. Monitorján dalcímek százai – én is leolvashatom a pontos számot: 2959 sláger van jelenleg a programban. "Egy zenei szerkesztő mindig szubjektív. A legnagyobb kihívás: valamelyest objektívnek lenni, megtalálni az egyensúlyt hallgatói igény és saját ízlés között úgy, hogy közben ragaszkodjunk egy bizonyos színvonalhoz. Például nagyon szívesen támogatjuk, bejátsszuk az erdélyi magyar zenekarok albumait, de meg kell ütniük a mércét."paprika zsolt

Zsolt szerint a kolozsvári hallgatók részéről nagy igény van a magyar zenére, és még mindig verhetetlenek a "klasszikusoknak" számító magyar együttesek, mint a Republic, Bikini, Edda vagy a Neoton Família. Ami szóba sem jöhet náluk: például a Gangnam style vagy a paródia-melódiák. "Kérték sokan Fluortól a Mizut is, amit nem játszunk, viszont egy nívósabb Mizu-feldolgozást már igen" – magyarázza a zenei szerkesztő.paprika adminisztracio

A Paprika Rádió december 19-étől "újratöltve", új műsorokkal jelentkezik. "Nagyon sokat segítettek a visszajelzések hallgatóinktól: berobbantunk annak idején, jó zenével, lendületesen. Most rá kell térnünk az információk hangsúlyosabb megjelentetésére is" – véli Ambrus Ádám, a rádió igazgatótanácsának elnöke.

"Nyitottabb szemmel-füllel kell járnunk itt, Kolozsváron. Hiszen nekünk, másokhoz képest, Kolozsvár a fő területünk. Innen született meg az új szlogenünk is: "Csípem Kolozsvárt!" Fontosak a helyi információk, a midennapok ilyen-olyan problémái, amelyekre választ keresnek hallgatóink, mi pedig december 19-től, az új műsorrács bevezetésével, ezekben is szeretnénk bővíteni érdeklődési és érdekeltségi körünket. Sőt, az információk mellett, munkatársaink saját műsoraikkal, mondjuk úgy, rétegműsoraikkal is jelentkeznek majd.

paprika onairHadd említsek néhányat: Antal Karola a Vitaminbombával, Márkus Éva a Kolozsvári névjeggyel, de lesz kitűnő és ritka muzsika kitűnően tálalva, mint egy " Csemegepaprika" Bogáti Ákossal, vagy színpadi sztorik, kulisszatitkok Vetési Nándor BackStage című műsorában, jobbnál-jobb zenei válogatások fiatalnak, idősnek egyaránt, Veres Zsolt összeállításában és "Évek és hangok" Keresztesi Dáviddal. De, Kolozsvárhoz kötődő Retro-sport fejezetekre is lehet majd számítani külső munkatársunktól, Killyéni András sporttörténésztől" – ígérte a Paprika Rádió vezetője.paprika david

Márkus Éva szintén az "ősidőktől", vagyis hat éve a Paprika munkatársa, hírszerkesztője és – olvasója, és most teljes gőzzel készül új, Kolozsvári névjegy című műsorára, amely kéthetente, szombatonként félórás mélyinterjú segítségével hoz közelebb a hallgatókhoz közismert kolozsvári személyiségeket, illetve olyan "hétköznapi hősöket", akikről kevesen hallottak, de valami miatt érdekes, izgalmas a tevékenységük.paprika eva

"Tudom, hogy vannak hallgatóink, főleg a magányos emberek, akiket csak mi szólítunk meg napi rendszerességgel. Ők a magukénak érzik ezt a rádiót, mint ahogy én is a magaménak érzem. Tőlünk, a mi személyiségünktől olyan, amilyen. A hallgatók bizalommal fordulnak hozzánk, van, aki arra kér, oldjuk meg a problémáit, de élő adásban még leánykérés is volt..." – emlékszik vissza a hírszerkesztő.paprika nandi akos

Vetési Nándor és Bogáti Ákos szerint egy csomó vicces helyzetet szül az élő kommunikáció a hallgatókkal. Nem titkolják: néha ki kell kapcsolniuk a mikrofont, hogy a közönség ne hallja a feltörő kuncogást, amit egyik-másik oda nem illő hozzászólás vált ki a műsorvezetőkből. Meg aztán ott a másik véglet, amikor egyáltalán nem vicces, sőt, tragikus helyzetekben kell megfelelni: "volt olyan hallgató, aki messengeren közölte velem, hogy másnap öngyilkos akar lenni" – meséli Bogáti Ákos.paprika akos

Nándi azt a jelenetet eleveníti fel, amikor bizonyos László Attila telefonált be élő adás közben, és a műsorvezető közölte vele, hogy ő lett az egyik nyereményjáték szerencsés nyertese. Később derült ki, hogy a kolozsvári alpolgármester László Attila volt, és valójában a hírszerkesztőt kereste, aki korábban interjút kért tőle. "Szerényen megköszönte a nyereményt és elköszönt, egy szóval sem említette, csak később jöttünk rá, hogy kivel beszéltünk" – nevet Vetési Nándor.paprika nandi

A Paprika Rádió tehát újratöltve, december 19-étől kezdi hetedik életévét az új műsorráccsal. A születésnapi ingyenes gálaműsor kedden, december 18-án este 7-től kezdődik a Kolozsvári Magyar Operában.paprika noveny








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X