Székelyföldi Grafikai Biennále: 41 országból érkeztek alkotások


-A A+

Románia egyik legnagyobb grafikai szemléjévé vált a negyedik alkalommal megszervezésre kerülő Székelyföldi Grafikai Biennále. A két évvel ezelőtti kiadáshoz képest 40 százalékkal növekedett a benevezett alkotások száma, mutatott rá Siklódi Zsolt, a biennále kurátora, a zsűri elnöke. Idén összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból.

„Kizárólag szakmai szempontok szerint történt az értékelés, összesen három alkalommal vizsgáltuk meg a munkákat, először a kiírás formai feltételeitől eltérő alkotásokat zártuk ki, aztán megbeszéltük az egyes munkákat, majd a zsűri egyenként szavazott minden pályamunka esetében, hogy melyek legyenek a továbbjutó alkotások” – ismertette a zsűrizés folyamatát Siklódi Zsolt.

A héttagú, nemzetközi zsűri 312 művet válogatott be a 4. Székelyföldi Grafikai Biennále második szakaszába. Meglátásuk szerint a beválogatott anyag teljesíti az elvárásokat, és a kortárs grafika reprezentatív keresztmetszete. A továbbjutó pályamunkák jegyzékét és az alkotók névsorát 2016. április 7-én teszik közzé a rendezvény hivatalos oldalán, ezeket az alkotásokat kell eredetiben beküldeni május 20-ig.

A pályamunkákat értékelő zsűrit hét szakember alkotta, összetétele pedig tükrözi a biennále résztvevőinek származását, hiszen 2014-ben és idén is a legtöbb pályamunka Romániából, Magyarországról és Lengyelországból érkezett.  Dr. Erőss István grafikusművész, az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészetek Tanszékének vezetője, dr. Kaja Renkas grafikusművész, a katowicei Sziléziai Egyetem Művészeti Intézetének munkatársa, Siklódi Zsolt képzőművész, a biennále kurátora, dr. Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének vezetője, Szurcsik József festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, Ovidiu Tarța grafikusművész, a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem munkatársa, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője értékelték a munkákat.

„Sokkal jobb anyag gyűlt össze, mint az előző kiadások alkalmával” – értékelte Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a pályamunkákat. „Különböző kulturális és esztétikai felfogások találkozása, ezt jelenti számomra a biennále és idén ez megmutatkozik az anyag sokszínűségében. Más munkákat küldenek be Ázsiából, megint másakat Európából. Markáns bolgár, lengyel, magyarországi és hazai vonal ismerhető fel, a romániai pályamunkák között pedig még a különböző grafikai iskolák jellegzetes vonásai is felfedezhetőek a beküldött grafikákban” –  tette hozzá Vécsi.

„A Székelyföldi Grafikai Biennále a pályamunkák tekintetében európai színvonalú, sok tekintetben hasonlít a Krakkói Grafikai Triennáléra” – hangsúlyozta Dr. Kaja Renkas grafikusművész, a zsűri lengyel tagja. Dr. Erőss István grafikusművész szerint művészettörténeti momentum, hogy a kiírás nem engedett különbséget tenni a munkák között a művek létrehozási technikái alapján, így a művészi tartalom szerint lehetett értékelni és nem a technikák szerint. „A digitális technika kanonizálásának vagyunk tanúi, 20–25 évvel korábban nem lehetett részt venni sehol digitális technikával létrehozott művekkel, aztán külön kategóriában szerepeltek, most pedig egyenrangúvá váltak a klasszikus úton létrehozott alkotásokkal” – fűzte hozzá.

A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále szervezői: Kovászna Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X