Rangos európai díjat kapott a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely
Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat az Európai Parlament és az Aachen-i Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen ítéli oda azon szervezetek számára, amelyek a legaktívabb módon segítik a különböző hátterű, kultúrájú és etnikumú fiatalok párbeszédét, egymáshoz való közeledését.
Idén 330 jelentkező pályázat közül az Osonó Színházműhely lett Románia nemzeti győztese. Tavaly, Kolozsvár 2015- Európa Ifjúsági Főváros projekt volt a nemzeti győztes. Oláh Kata, az Osonó pályázati felelőse által összeállított dokumentáció a társulat 2015-ös évi tevékenységét mutatta be. Az Európai Parlament által közzétett indoklás szerint, a zsűri értékelte, hogy az Osonó Romániában és az Európai Unió országaiban több olyan előadást hozott létre és mutatott be, amely a fiatalok életét dolgozza fel.
A színházi alkotások kiindulási pontja a fiatalok saját személyes történetei. A társulat dokumentarista és fórumszínházi előadások által beszél egy sor, a fiatalok helyzetét érintő kérdésről, valódi párbeszédet és kommunikációt indítva be. A színház, oktatás és szociális projektek kulcsszavakra épülő tevékenység keretén belül számos ifjúsági programot, színház-pedagógiai foglalkozást, osztálytermi előadást, műhelyfoglalkozást, képzést és tábort szervezett az Osonó. 2 kontinens 15 országában, az alkotásaival mintegy valódi találkozóhelyet hozva létre, ezzel is hozzájárulva a fiatalok tapasztalatcseréjéhez, nemzeti- és felekezeti hovatartozástól függetlenül.
A díj egy fontos elismerés a független, önfenntartó társulat számára, hiszen egy visszaigazolás a tevékenységére és irányvonalára, azaz, hogy az Osonó Színházműhely egy európai szintű és színvonalú ifjúsági projektként működik. Az Osonósok ugyanakkor sérelmezik, hogy tavaly a társulat költségvetésének csak 3 százalékát tette ki a Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának finanszírozása, és a társulatnak évek óta nincs sem székhelye sem raktárhelyisége. A társulat állandó támogatója a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány.
Május 2. és 5. között Aachenben kerül megszervezésre a Győztesek hetének nevezett díjátadó, ahová a 28 tagállam nemzeti győztesei vannak meghívva, köztük a Romániát képviselő Osonó Színházműhely is.
- Koprodukcióban készül a Bányavakság Sepsiszentgyörgyön
Kultúra - Az Osonó Ismeretlen barátok társaságával ünnepli a magyar kultúra napját
Kultúra - Több helyi támogatást várna az Osonó Színházműhely
Kultúra - Önkénteseket keres az Osonó Színházműhely
Kultúra - Csíkszeredába költözik az Osonó Színházműhely egyik projektje
Kultúra - Négyszázadszor játssza sikerdarabját az Osonó Színházműhely
Kultúra - Három nemzetközi fesztiválon az Osonó Színházműhely
Kultúra - A megbékélés és megértés tábora a színház eszközeivel
Kultúra - Osztálytermi projekttel zárja az évadot az Osonó
Kultúra - Négy éves az Osonó Színházműhely eddig 381-szer bemutatott előadása
Kultúra - Marokkóban díjazták az Osonó Színházműhelyt
Kultúra - Az Osonót működtető alapítvány lett az év civil szervezete
Kultúra - Afrikai színházfesztiválon lép fel a szentgyörgyi Osonó
Kultúra - A román állam nem engedte az országba a marokkói színészeket
Kultúra
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni