Egész napos versköszöntő Csíkszeredában a magyar költészet napján


-A A+

A hagyományos szavalóverseny mellett versnapi városköszöntővel is ünnepelték a József Attila születésnapján ünnepelt Költészet Napját április 11-én Csíkszeredában. A Csíki Játékszín lépcsőin elhangzó verseket egész nap, számos rendezvény követte.

Egész napos rendezvénysorozattal készült a Csíki Játékszín a magyar költészet napja alkalmából. Április 11-én, hétfőn 11 órától a Tizenegy című versnapi városköszöntőre került sor a színház lépcsőin, az önkormányzati színház 11 színészének tolmácsolásában tizenegy magyar vers hangzott el. Az eső is szünetet tartott, amikor a színház lépcsőin, utcai öltözetben kiálló Bende Sándor, Bilibók Attila, Bokor Andrea, Dálnoky Csilla, Keresztes Szabolcs, Kosztándi Zsolt, Lőrincz András, Márdírosz Ágnes, Pap Tibor, Puskás László és Zsigmond Éva-Beáta sorra előadott egy-egy költeményt. A virágzó fák és friss esőillatban minden egyes versmondást megtapsoló jelenevők aktuális korhangulatra is utaló sorokat hallgathattak. A verseket Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes hagyatékából válogatták.

A csíkszeredai rendezvénysorozat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak előadásával folytatódott 17 órától. Ezúttal Pilinszky János versei, naplórészletei, prózai művei hangzottak el Bajkó Edina, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Markó Ildikó Hilda, Mesés Gáspár, Nagy Esti Norbert, Szilágyi Míra és Zsenák Lilla közreműködésével. Az Agora Alapítvány évek óta szavalóversenyt hirdet erre a napra.

Az eddigi férfi szerzők mellett két költőnőtől is válogathattak verset a csíkszeredai önkormányzatnak az Agora Alapítvánnyal közösen, a Kájoni János Megyei Könyvtárban-, illetve a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében párhuzamosan zajló szavalóversenyén. Itt szabadon válaszhatóak voltak a versek a következő szerzőktől: Babits Mihály, Bajor Andor, Bede Anna, Berzsenyi Dániel, Faludy György, Kazinczy Ferenc, Kosztolányi Dezső, Kriza János, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Reményik Sándor, Romhányi József, Szemere Pál, Szilágyi Domokos, Tóth Árpád, Zelk Zoltán.

A nyertes szavalók április 16-án 18 órától a Csíki Moziban, a Role zenekar gálaestjén mutatkoznak majd be a közönségnek.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X