A kolozsvári színpadon rapet énekelt A kék csodatortában, operát a Gianni Schicchi-ben, népdalt pedig mindenhol, számolatlanul. Aztán eltűnt: kisbabája született, mondták. Aztán még egy. És mikor már nagyon visszavártuk, jött a hír, hogy Molnár Edina Angliába költözött. Azóta eltelt hat és fél év: színésznőként ment el, és amikor hazajött, dzsessz-énekesnőként fedezhette fel (újra) a szülővárosa. Amikor legutóbb a Kofferben hallottam Szép András kíséretében Laczkó Vass Róberttel, elámultam: mikor és hol tudott megtanulni így énekelni?

A Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán utoljára a Gianni Schicchi című Purcărete-darabban láttunk-hallottunk. Majd jött a hír, hogy Angliába költöztél. Mi volt a döntés oka?

Személyes okai voltak: második gyermekem születése után férjem ott kapott állásajánlatot, így családostól elköltöztünk a szigetországba. Két évet terveztünk ott tölteni – és 6 lett belőle.

Hogy érezted magad ott, magánemberként és színésznőként?

Már kiköltözésünkkor egyértelmű volt, hogy ott színházról nem lesz szó. Két kisgyerekkel mentünk ki, a férjem dolgozott, segítség nem volt, így én elsősorban anya voltam, amit azóta sem bántam meg.

Hogy lett a tervezett két évből hat?

Két év után rájöttünk, hogy a letelepedés önmagában két-három évet vesz igénybe. Ennyi idő kellett, míg megszoktam az észak-angliai időjárást, a habitust, a kultúrát, ekkor kezdtem jól érezni magam. Aztán a kisebbik gyerekem is bekerült a „pre-school”-ba, ezt ott 4 évesen kezdik, óvodai oktatásnak felel meg, de már az iskola épületében van.

A gyerekeid hogy alkalmazkodtak az új nyelvhez?

Anyanyelvi szinten tanulták meg, ez azt is jelenti, hogy szóban úgy beszélnek, mint az angolok, írás közben viszont hibákat ejtenek, mert Angliában a nyelvtant nagyon lassan, lépésről-lépésre tanítják az iskolásoknak.

Hogy lehet megvédeni ilyen zsenge korban a gyermekeket a beolvadástól?

Ez nagy veszély mindenkinek, akinek idegen országban kezdenek iskolába járni a gyerekei. Zsenge korban a beolvadás nagyon könnyen megy. Mi otthon csak magyarul beszéltünk, magyar rajzfilmeket néztek, magyar énekeket tanultunk. Sőt, magyarul is főztünk. Négy évvel a kiköltözésünk után mégis észrevettük, hogy egyre több angol szót használnak, és kezdik az angol ételeket kérni. Az iskolából hazafele angolul beszéltek egymás között, de amint hazaértünk, átváltottak a magyarra. Most már nyolc hónapja itthon vagyunk, de mind a mai napig van olyan játék, amit ott tanultak, és csak angolul tudják eljátszani. Angliában még az idegenek előtt is magyarul beszéltünk, majd lefordítottuk nekik angolra. Itthon viszont már nem szólok rájuk, ha néha angolul beszélnek egymással a testvérek – hadd gyakorolják, amit megtanultak.

Könnyen befogadtak? Mikor múlt el a magányosságérzés?

Amikor felfedeztük az ott élő magyar családokat. De velük se ment egyik napról a másikra, mert aki már kint van 10-15 éve, az beilleszkedett, angol barátai vannak, éli a maga életét. Általában mi kezdeményeztük a barátkozást, ők bemutattak további és további családoknak. Angliában nagyon udvariasak, de fél év is eltelik a megismerkedéstől, míg meghívnak az otthonukba, ebédre vagy vacsorára. Az angol társadalom számos rétegből áll, és az emberek nagyon sok maszkot viselnek. Épp ezért volt olyan jóleső érzés, ha megnyílt egyik-másik barátom, és őszintén beszélt a múltjáról, titkairól.

Nem is próbáltál munkát keresni, annyira lekötött a család?

Ahhoz, hogy munkát találj, el kell végezni az idegen ajkúaknak tartott nyelvkurzusokat, és mindig a kezdő szintről indítanak. Legalább 3-4 év, amíg eljutsz az IELTS vizsgáig. A munkahelyeken is mindenhol azt kérik, hogy előtte végezz el ilyen-olyan kurzust, ami legalább 9 hónap. Én önkéntesként dolgoztam a gyerekek iskolájában, az olvasásban segítettem nekik, ott tudtam meg, hogy van egy napi másfél-két órás munkaidős állás, amihez nincs szükség semmiféle képzésre. Ez volt a „dinner-lady” (ebéd-hölgy): az étkező gyerekekre kellett felügyelni, amíg a tanároknak is ebédszünetük volt.  Érdekes, hogy a következő lépés a ranglétrán a segédtanítói állás: 1-2 éves képzés után, sokkal több munkaidő, de a fizetésben elenyészően kicsi lett volna a különbség.

Mikor kezdtél el dzsesszt énekelni?

Ahány “hullám” jött, én arra mind felültem, mégsem éreztem teljesen jól magam. Jártam főzőtanfolyamra, még a Masterchef műsorra is jelentkeztem, ki is választottak, de amikor meghallottam, hogy továbbjutás esetén hónapokat kell távol lenni a családtól, visszaléptem. Gyűjtöttem pénzt egy itthoni anyukának, aki rákbeteg volt – szerencsére most már meggyógyult. Majd elkezdtem egy kórusban énekelni, mert azt mindenki ajánlotta. Legalább húsz évvel fiatalabb voltam a kar minden más tagjánál, mégis nagyon kellemes emlékeim vannak, ugyanis kedvesen fogadtak. Egy meghűlés kapcsán, berekedtem és elveszítettem a hangomat. Ma már azt gondolom, hogy nem megfelelő technikával próbáltam nekem nem megfelelő darabokat énekelni. . Másfél hónappal később, amikor továbbra se volt hangom, kezdtem nagyon ideges lenni. Beszélni is alig tudtam, nem hogy énekelni. A gyermekeimmel füttyjelekkel kommunikáltam. Már mindenki komoly bajra gyanakodott. Kiderült, hogy a hónapok eltetével, csomók keletkeztek a hangszálaimon.

Jól tudom, hogy Angliában nagyon nehéz a biztosítón keresztül orvosi vizsgálatra kerülni?

Igen. Felvettek a várakozási listára, de három hónapot kellett volna várni, hogy bejussak egy orr-fül-gégészhez. A magánrendelőkhöz is két hét a várakozási idő, és horribilis összegbe kerül. Így végül mégiscsak magánorvoshoz kerültem, aki kerek perec megmondta, hogy nincs semmi szervi bajom, de erre nincs se műtét, se gyógyszer. Elmondta, hogy fel kell oldanom a görcsöket magamban, el kell kezdenem azt csinálni, amit igazán szeretek,  és a bogok maguktól fel fognak szívódni.

Elkezdtem újra beszédtechnikát, hangképzést tanulni, közben nekifogtam jógázni és úszni. Majd találtam egy hangtrénert. Ő vezetett be a jazz-éneklés technikájába. Egy fél éven át ugyanazt az egy dalt tanította nekem, azt mondta: amíg ezt nem tudod kívülről, az elejétől a végéig és a végétől az elejéig. Hosszú unalmasnak mondható periódus következett, ami az alapok megtanulásábol állt sok gyakorlással.

Melyik volt ez a dal?

Az Angel Eyes, Ella Fitzgerald-ot hallottam először énekelni. Ezen kívül légzésgyakorlatokat tanított, mikrofon technikát és hangképzést, és szép lassan helyrejöttem. Öt évet jártam hozzá.

Szóval téged a jazz gyógyított meg?

Igen. Azt szoktam mondani, hogy akkor tanultam meg jazz-t énekelni, amikor elment a hangom. Fél éven át nagyon szenvedtem, de egy idő után kezdődött megtérülni ez a nem kis befektetés: a tanárom elvitt két dzsesszklubba, ahol felléptem – és visszahívtak. Egy év múlva már volt egy repertoárom, és rendszeresen énekeltem a kisvárosunk 50-70 év közötti közönségének.

Meddig lehet ezt úgy csinálni, hogy ne und meg se te, se ők?

Egy idő után kinőttem ebből a közegből, és akkor elmentem a legközelebbi nagyvárosba, Yorkba.

Rendszeresen?

Körülbelül kéthetente ez volt a program: hazajöttek a gyerekek, megfőztem a vacsorát, megvártam a férjem, majd a nagy magyar nyelvű káoszból beültem az autóba, egy órát vezettem Yorkig, közben áthangolódtam. Yorkban énekeltem, majd be az autóba és megint egy órát vezettem. Késő éjjel értem haza.

Az angol közönség szemében sokat nyomott a latban, hogy te erdélyi dzsessz-énekesnő vagy?

A legtöbben be se tudták határolni, hol van a szülőhazám. „Transsylvanian jazz singer”, vagyis erdélyi énekesnő, így konferáltak be, de a közönség azt se értette pontosan, az milyen nemzetiségű? Egyesek franciának hittek, mert francia dalokat is énekeltem. Mások azt kérdezték: Kelet-Európa? Az még Közép-Európánál is távolabb van? Az igazság az, hogy nekik teljesen mindegy volt, milyen nemzetiségű vagyok.

És végre jól érezted magad…

Igen. Találtam egy zenekart is, velük másfél évet zenéltem, és fájó szívvel hagytam ott őket, de nem végleg, sőt – de további terveink vannak: Angliában is, itthon is szeretnénk két-háromhetes turnékat, koncertsorozatokat szervezni. Edina and the Chanson Manouche - ez a banda neve.

Könnyű volt ismét beilleszkedni itthon?

Se kiköltözni nem könnyű, se hazaköltözni, de ha mérlegre kell tenni, akkor azt mondanám, hogy hazaköltözni még nehezebb. Ott egy olyan életforma vár rád, amit könnyű megszokni és könnyen bedarálhat. Arról nem beszélve, hogy hosszadalmasabb volt hazaköltözni, mint ki. Többet fordultak a repülők, a teherautók. De mi soha, egy pillanatig se terveztük, hogy végleg kint maradunk, itthon pedig a család, a barátok segítsége zökkenőmentessé tette a hazatelepedést. A gyerekek pedig simán beilleszkedtek az új közösségbe – azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy step-by-step osztályba írattuk őket, ami nagyon hasonlít az angliai tanítási módszerekhez.

Itthon van időd gyakorolni?

Minden nap gyakorolok. A testnek, a hangszálaknak nem szabad megengedni, hogy kiessenek a gyakorlatból.  Angolul ezt úgy nevezik, hogy muscle memory, vagyis a test emlékezete. De emlékezni kell a dalszövegekre, előadásmódra is. Jelenleg a vokális jazz-t tanulom, aminek a másik közismertrt neve a scat (scat singing), ami tulajdonképpen egy vokális improvizáció egy dallamra, értelmetlen szótagokkal vagy akár nélkülük. A scat egy bonyolult technika, ugyanis az énekesek hangjukat hangszerként használva  dallamokat, illetve ritmusokat impovizálnak. Legismertebb scat énekesek közül megemlíteném Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Sarah Vaughan, Anita O’Day nevét.

Kolozsváron hol énekelsz?

Több helyen: énekeltem a Charlie-ban, a Karolina Augusta pubban, az Office Wine Bar-ban, Tauffer ház és a Livingroomban (KMSZ). Időnként elmegyek kéthetente tartott jamre a ZUG-ba. Ott nagyon merész kísérletezések folynak, néha a népzene elemeivel ötvözik a jazz-t. Szeretek oda járni, úgy érzem, ez egy másik műfaj ahhoz képest, amit Angliában tanultam. A kolozsvári közönség is egészen más, mint a szigetországi: ott idősek érdeklődtek a műfaj iránt, itt 20-30-40-es éveikben járó fiatalok hallgatnak dzsesszt. Van például egy borklub a városban, ahol sokszor fiatalabb közönségnek énekelek, mint amilyen korú én vagyok.

Van már kialakult zenekarod?

Kialakulóban van egy trió: Szép András - zongora, Menyhárt Tibor - nagybőgő, és legfrissebb tagunk, Ferencz Áron - dobok. Sok alkalmazkodással, egyeztetéssel jár, mert ők mind profi zenészek, sok irányban vannak kötelezettségeik. De úgy érzem, velük már lehet tervezni, repertoárt felépíteni. Fontosnak tartom, hogy együtt zenéljünk minél többet.

Mindent neked kell megszervezni?

Szerencsémre most már van egy menedzserem. Így nekem csak a zenészekkel kell egyeztetni, a próbákat és a fellépéseket velük megszervezni. A többit intézi a menedzserem.

Legközelebb hol láthatunk, hallhatunk?

Legközelebb május elején lesz egy fellépésem a trióval. A további fellépéseket és részleteket a facebook énekes oldalamon fogom meghirdetni, itt.