Meghirdette soron következő koncertjeit a terrortámadás után újranyitó Bataclan


-A A+

Nyilvánosságra hozta novemberi és decemberi műsorának egy részét a tavalyi november 13-i párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket, írja az MTI. 

A szórakozóhely újranyitásának pontos dátuma még nem ismert, de szerdán közleményben már jelezte, hogy november 16-án Pete Doherty, november 18-án a szenegáli Youssou N,Dour és a Super Etoile, december 2-án a Nada Surf amerikai rockzenekar, december 3-án pedig az MZ francia rapperek lépnek fel. A következő napokban állítólag újabb fellépéseket jelentenek majd be, de azt nem tudni, hogy azokat a megjelölt dátumok előtt vagy után rendezik meg.

A tavalyi párizsi merényletek estéjén három robbanóövet viselő és gépfegyverekkel felszerelkezett terrorista hatolt be az épületbe, ahol az Eagles Of Death Metal koncertjére. A merénylők kilencven embert megöltek. A támadással egyidőben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg.

A támadás óta a Bataclan nem nyitott ki. A tulajdonosok két hónappal ezelőtt jelentették be, hogy az év végi újranyitás előtt teljesen felújítják a szórakozóhelyet. "Szeretnénk megőrizni a hely befogadó és barátságos hangulatát, népszerű és bulizós szellemiségét, amely mindig is jellemző volt rá" - mondták. Az 1864-ben emelt, műemlék jellegű épület eleinte Grand Café chinois - Théatre Bataclan néven működött, majd 1952-ben felújították. Nevét Offenbach Ba-ta-clan című operettjéről kapta.








EZT OLVASTA MÁR?

X