Néptánccal ünnepli a Vigadó Művelődési Ház a tánc világnapját


-A A+

Három néptáncegyüttes lép a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház színpadára a tánc világnapja alkalmából 2016. április 29-én, pénteken 18 órától.

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (...) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” Ez a, Kodály Zoltántól származó idézet az ünnepi előadás mottója.

Az est folyamán a sepsiszentgyörgyi Százlábú Ifjúsági Néptáncegyüttes és a kézdivásárhelyi, Vigadó Művelődési Házhoz tartozó Harmatfű Néptánccsoport előadásában betekintést nyerhetünk a moldvai-, vajdaszentiványi-, palatkai-, széki-, kalotaszegi-, mezőségi valamint szászcsávási cigánytáncokba. A műsort összeállították Virág Imola és Virág Endre.

Énekelnek:  Márkosi Lili , Stekbauer-Hanzi Réka, Gerebenes Ede. Zenélnek: Dezső Attila – hegedű és brácsa, Dezső István – brácsa és hegedű, Lőrinc Zsolt – brácsa, Kerezsi Csongor – bőgő.

A kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes „Régen volt, soká lesz” címmel palatkai-, kalotaszegi- és vajdaszentiványi táncokat fog bemutatni. Meghívott vendég a Kedves Zenekar. A műsort összeállították Lung László Zsolt, Marthi Jenő, Lukács Réka és Horváth Tas.

Jegyek ára 5 lej. Elővételben kaphatók a közönségszolgálati irodában, hétfőtől csütörtökig 8-tól 19 óráig, pénteken 8-tól 15 óráig, valamint előadás előtt egy órával. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X