Ünnepel és emlékezik a Kolozsvári Magyar Opera


-A A+

A 220 éves kololozsvári zenés színjátszás és a 130 éve született Kodály Zoltán emlékének tiszteletére lemezbemutató gálahangversennyel készül a Kolozsvári Magyar Opera. Az ünnepi koncert 16-án, vasárnap 18 órától kezdődik a Szamos-parti intézmény nagytermében.

"Nemcsak azért fontos ez a kétszázhúszadik évforduló, mert a színjátszással együtt operát is énekeltek, játszottak már a kezdetektől, hanem azért, mert itt írták és mutatták be 1822-ben a legelső magyar operát, Ruzitska József Béla futása című művét" – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szép Gyula, az intézmény igazgatója, aki azt is elmesélte: a kolozsvári magyar opera először 1860-ban vendégszerepelt Bukarestben, több címmel, és a Hunyadi László kapta Nicolae Filimon híres közírótól az egyik legjobb kritikát, Erkelről pedig kijelentette, hogy a román operaszerzők példát vehetnek róla.szepgyuszi simon

A gálaműsor első részében arra reflektálnak, hogy amióta a hatalom nem szól bele a repertoárba, vagyis a kilencvenes évek eleje óta a kolozsvári intézményben folyamatosan műsorra tűznek kortárs magyar operákat is. "Nem volt olyan évad, hogy ne legyen műsoron legalább egy - még élő vagy nemrég elhunyt - magyar szerző alkotása is" – emlékeztetett az igazgató.

A kétszázhúsz év tiszteletére az operatársulat történetét felelevenítő, díszes kiadványt is összeállított Simon Gábor egykori igazgató, Szép Gyula és Fekete Adél. A számos fotóval ellátott igényes könyv egyaránt emlékszik a múltra és reflektál a jelenre: plakátokat, emblematikus produkciók fotóit, művészek arcképcsarnokait foglalja egy kötetbe.szepgyuszi simongabor konyv

A vasárnapi gálán az operaház új kezdeményezésének "termékét" is bemutatják: a Magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásával három kortárs operából készült hangfelvétel. Vajda János Leonce és Léna, Selmeczi György Szirén és Orbán György Pikkó herceg című operája szemet-fület gyönyörködtető CD-sorozatban hallgatható ezentúl.

A koncert második részében Kodály Psalmus hungaricusát hallgathatja meg a Kolozsvári Magyar Opera közönsége.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X