Nem engedik orvosai Törőcsik Marit Cannes-ba


-A A+

Törőcsik Mari Szerelem című filmjének felújított változatát is beválogatták a idei 69. Cannes-i Filmfesztivál programjába. A művésznőt meghívták, de nem tud menni.

Negyvenöt évvel ezelőtt mutatták be először a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon Makk Károly rendező a zsűri által is díjazott Szerelem című filmjét, Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével. A magyar színészóriásokat akkoriban igazi világ­sztárként ünnepelte a közönség, úsztak a sikerben, és az egész nemzetközi sajtó kíváncsi volt rájuk. Riportok, újságcikkek és fényképek tucatjai jelentek meg róluk, és úgy tűnik, Déry Tibor író, Tóth János operatőr és Makk Károly egyszeri és megismételhetetlen közös munkája azóta sem veszített erejéből.

A Magyar Filmalap támogatásával nemrég a Filmlaborban digitalizálták a 35 mm-es filmre rögzített alkotást, és a felújí­tott változatot az idei cannes-i fesztiválra újra beválogatták, ezúttal a Cannes Classic elnevezésű programba. A május 11-i premierre a ki­lenc­venéves Makk Károly és az utánozhatatlan alakításáért elismert nyolcvanéves Törőcsik művésznő is meghívást kapott.

"Végtelenül örülök, hogy ismét bemutatják Karcsi eme nagyszerű alkotását, de sajnos vele ellentétben én már nem tudok repülőre ülni, az orvosaim ugyanis nem engedik. De nagyon jólesett a meghívás, és Karcsival megbeszéltük, hogy ő a helyszínen gondol rám, én meg itthonról rá. Bízom benne, hogy a közönségnek ennyi idő után is elnyeri a tetszését" – nyilatkozta a Borsnak a művésznő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X