A PRO TV szeretné közvetíteni az Eurovíziós Dalfesztivált


-A A+

A közszolgálati televízió (TVR) helyett a PRO TV közvetítené az idei Eurovíziós Dalfesztivált, és azt szeretné, ha Románia képviselője, Ovidiu Anton mégis részt venne a versenyen.

Ezt a kereskedelmi csatorna menedzsere, Aleksandras Cesnavicius jelentette be szerdán, a romániai előválogató nyertesével tartott sajtótájékoztatóján. Közlése szerint már megkeresték kérésükkel az Európai Műsorszórók Uniójával (EBU), de eddig elutasító választ kaptak.

A PRO TV bejelentésének előzménye, hogy hatalmas tartozásai miatt az EBU kizárta a TVR-t az idei Eurovíziós Dalfesztiválról. Így Románia képviselője nem vehet részt a versenyen, és az eseményt a köztelevízió nem közvetítheti.

Aleksandras Cesnavicius elmondta, nem adták fel a reményt, szerinte van megoldás a TVR kizárásával kialakult helyzetre. „Szeretnénk, hogy Ovidiu Anton is versenyezzen. Számításaink szerint ennek nincs komolya akadálya” – jelentette ki.

A menedzser szerint volt már arra precedens, hogy az EBU a közvetítési jogokat nem közszolgálati televíziónak, hanem kereskedelmi csatornának adta. Közvetkező lépésként nyílt levélben szólítják párbeszédre a műsorszórók szövetségének vezetőit.








EZT OLVASTA MÁR?

X