Lázár Ervin-mesedarabot mutat be a Tompa Miklós Társulat


-A A+

Újabb gyerekelőadással készül színpadra lépni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Szombat este Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című mesejátékával elsősorban azokat szeretnék megszólítani, akik már nem járnak bábszínházba, de még a felnőttelőadásokat sem látogatják a színházban. Az előadás ugyanakkor mindenkinek tartalmas szórakozást nyújt 0-tól 99 éves korig.

A produkció rendezője Ruszuly Ervin és Keresztes Attila, a szöveget Demény Péter alkalmazta színpadra.

Már megszokott, hogy a Tompa Miklós Társulat minden évadban előrukkol egy nagyszabású gyerekdarabbal is. A tavalyi, Túl a Maszat-hegyen című, nagy sikerrel játszott gyerek-produkciót most egy újabb követi, Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című mesejátéka, amelynek főszereplője A Pál utcai fiúkból már ismert Dull Bence. Míg Keresztes Attila nem először vállalkozik gyerekeknek szóló rendezésre, Ruszuly Ervin első alkalommal mutatkozik be, mint rendező. A fiatal koreográfus, akit eddig táncosként és prózai szerepekben is láthatott a közönség, 2015-től tagja a társulatnak, és –  ahogy fogalmazott – nem is akarja magát rendezőnek nevezni, inkább „másodrendezőnek” tartja magát.

Demény Péter író, költő a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a színház közösségi tér, ahol mindenkinek együtt kell dolgoznia, mert a közös munka nélkül az egyénnek sem lehet eredményes a munkája, nem lehet sikere. Az egyik oroszlán szerepében Kilyén László lép színpadra, aki jutalomjátéknak nevezte a ráosztott szerepet. Elmondta, ez az ötödik meseszerepe ennél a társulatnál, ezt is örömmel vállalta. A szintén oroszlán-szerepet alakító Somody Hajnalnak viszont első meseszerepét jelenti ez a mostani feladat. 

A darab egy cirkuszban játszódik, ami Keresztes Attila művészeti igazgató szerint mindannyiuknak nagyszerű lehetőség, hogy a felnőttben élő gyerek „előjöjjön”, megmutatkozzon a játékossága, a jó értelemben vett naivsága, a világra való rácsodálkozás képessége. Gáspárik Attila igazgató arról beszélt, hogy mennyire fontos a fiatal generációnak is színházi előadásokat kínálni, hogy később, felnőttként is színházlátogatók legyenek, értékrendszerük formálódjon.








EZT OLVASTA MÁR?

X