Eredményt hirdettek a Bethlen Gábor-szobor-pályázaton


-A A+

Nincs nyertese a marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szobor megalkotására kiírt pályázatnak. A zsűri két pályázatot talált többé-kevésbé megfelelőnek, ezeket továbbgondolásra javasolta. A művészeket arra kérte, még dolgozzanak a szobraikon, és majd a kettő közül választják ki azt, Marosvásárhely főterén fog állni.

Bethlen Gábor és kora, az azt megelőző és az azt követő időszak, Erdély és Marosvásárhely gazdasági, társadalmi, művelődési fellendülése volt a témája annak a rendezvénynek, amelyet a – marosvásárhelyi történészeket tömörítő – Borsos Tamás Egyesület szervezett péntek délután a Kultúrpalota kistermében, és ahol négy jeles szakember – Soós Zoltán, Pál-Antal Sándor, Simon Zsolt és Spielmann Mihály – közelítette meg, más-más szempontból a múltnak ezt a szeletét.

A mini-konferenciát a Kultúrpalota nagytermében a Szentgyeházi Gyermekfilharmónia előadása követte, amjd kihirdették a Bethlen Gábor-szobor-pályázat eredményét is. A zsűrinek nem volt könnyű a dolga – mint ahogy a pályázatra benevezett művészeknek sem, hiszen nagyon rövid idő állt rendelkezésükre –, nyolc jeligés pályázatról kellett döntenie.

A Nagy Miklós Kund művészeti író, Keresztes Géza városrendező műépítész, valamint Hunyadi László, Bocskai Vince, Gyarmathy János, Kiss Levente és Gheorghe Mureşan szobrászművészekből álló zsűri végül két pályaművet választott ki a nyolc közül, amelyeket továbbgondolásra javasol. Ezek Deák Árpád nagyváradi szobrász Aranykor című szobra és Harmath István székelyudvarhelyi szobrászművész Béke jeligés alkotása.

A Köpeczi-Teleki Házban kiállított szobor-makettekről a közönség is kinyilváníthatta véleményét, a végső döntésben egyharmadot tett ki a közönség szavazata és kétharmadot a zsűri véleménye.

A nyolc jeligés pályamű:
Fejedelem - Sánta Csaba, Szováta
Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?- Baróthi Ádám, Szászrégen
Kassiopeia - Zavaczki Walter Levente, Székelyudvarhely
Consilio firmata Dei - Makkai István, Marosvásárhely
K - Pokorny Attila, Marosvásárhely
Szülőföld - Nagy Benedek, Budapest
Béke - Harmath István, Székelyudvarhely
Aranykor - Deák Árpád, Nagyvárad

A közönség részéről a legtöbb szavazatot Makkai István Consilio firmata Dei és Zavaczki Walter Levente Kassiopeia című munkája kapta, 943 illetve 928 szavazatot. Sorrendben őket követi Nagy Benedek Szülőföld című alkotása 748 szavazattal és Deák Árpád nagyváradi művész pályamunkája, az Aranykor, 684 szavazattal.

A zsűri döntése alapján az 1000 eurós fődíjat elosztották Deák Árpád nagyváradi szobrász és Harmath István székelyudvarhelyi szobrász között. A zsűri külön kérésére hamarosan szakmai konzultációt tartanak a szobrok újragondolásáról a grémium megjegyzései, javaslatai alapján. Az újabb makettek elkészítése után dől majd el, hogy melyik szobor álljon a város főterén.

A helyi tanács RMDSZ-frakciója a szoborállításra vonatkozó tanácshatározatot már beterjesztette. Az önkormányzat 500 ezer lejt ítélt meg a Bethlen Gábor szobor elkészítéséhez és a helyszín kialakítására.








EZT OLVASTA MÁR?

X