Tamási Áronra emlékezik az idei Ünnepi Könyvhét Kolozsváron


-A A+

Könyvek, találkozók, slam, jam session, koncertek várják az érdeklődőket a 6. Ünnepi Könyhéten. A nagy szabású kolozsvári rendezvénysorozat programját kedden ismertették a szervezők.

A Fogoly (Potaissa) utcában, május 12-15. között zajlik idén Kolozsváron a 6. Ünnepi Könyhét. A rendezvénysorozat programját ismertető keddi sajtótájékoztatón Ferencz Blanka főszervező, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének munkatársa elmondta, a könyvek és író-olvasó találkozók mellett igyekeztek számos alternatív programot szervezni, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő eseményt.

Idén is csütörtök délután 17 órától zajlik az ünnepélyes megnyitó, ezt követően Péterfy Gergely íróval beszélget Balázs Imre József. Hat órától a JAZZYBIRDS koncertezik, de slam poetry-estet is szerveznek, amelyet látványvilág és zene gazdagít.

Pénteken Varró Dániel költő is jelen lesz a találkozón, a Váróterem Projekt is készül a Könyvhétre, kicsiknek és nagyok egyaránt. Emellett slam poetry workshopra és az Életfa egyesület programjára, egy jam sessionre is lehet számítani – hangzott el. Pénteken húsz órától ByeAlex lép fel.

Szombaton az Életfa továbbra is nyitva tartja kapuit a kicsik számára, de irodalmi élő könyvtár, újabb slam workshop, néptánc, koncertek zajlanak. Vasárnap sétákat szerveznek, kerekasztal-beszélgetést fiatal írókkal. A lufikészítő bohócok, az élőszobrok, az utcazenészek és a könyvvásár sem marad el.

Május 26-án lesz ötven éve annak, hogy elhunyt Tamási Áron, ezért pénteken rá emlékeznek – mondta el Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója kiemelve, nem a szépíró, hanem a közéleti ember Tamásiról beszélgetnek majd, de Szilágyi Domokosról is megemlékeznek.

A részletes – de még alakuló – program a rendezvény honlapján érhető el.








EZT OLVASTA MÁR?

X