A TVR helyzetéről tárgyaltak az EBU vezetői Bukarestben


-A A+

Az Európai Műsorszórók Uniójának vezérigazgatója pénteken reményét fejezte ki, hogy a romániai illetékes intézményekkel közösen sikerül megoldást találni az Eurovíziós Dalfesztiválról kizárt közszolgálati televízió (TVR) helyzetére.

Erről Ingrid Deltenre Bukarestben nyilatkozott a pénzügyminisztérium, a TVR, a Versenytanács és a parlament képviselőivel tartott tárgyalásain. A zárt ajtós megbeszélést a pénzügyminisztériumban tartották. Az EBU vezetője először ült le tárgyalni a romániai illetékesekkel, amióta a műsorszórók uniója megfosztotta a tagsággal járó jogaitól a TVR-t.

A Mediafax által idézett pénzügyminisztériumi közlemény szerint Ingrid Deltenre sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a köztelevíziót kizárták az Eurovíziós Dalfesztiválról. Szavai szerint ezt a kemény döntést azért hozta meg az EBU, hogy felhívja a román fél figyelmét a TVR tarthatatlan helyzetére.

A megbeszélésen részt vett Jane Vizard, az EBU jogi osztályának vezetője is, aki emlékeztetett arra, hogy a román köztévé történelmi adósságokat halmozott fel az európai szövetségnél. Ez szerinte oda vezetett, hogy az EBU kizárhatja soraiból a TVR-t. Ennek egyik egyenes következménye lesz, hogy a romániai nézők nem láthatják majd a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot sem.

A tárgyalásokat az EBU vezetőivel a pénzügyminisztérium kezdeményezte. Anca Dragu pénzügyminiszter jelezte: a TVR nem a kormány, hanem a parlament hatáskörébe tartozó intézmény, így a problémáit a törvényhozó testületnek kell megoldania.

A pénzügyminisztériumi közleményből nem derül ki, hogy milyen eredményekkel zárultak a pénteki tárgyalások, de a román sajtó a találkozó megtartásából azt a következtetést vonta le, hogy van még remény Románia részvételére az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.








EZT OLVASTA MÁR?

X