Hagyományos és modern programokban dúskálhatunk a Hargitai Megyenapokon


-A A+

Street Art mutatványt is kínál a javában zajló Hargitai Megyenapok. A rendezvénysorozat utolsó két napján is sok a kulturális program, közte jó néhány kimondottan a fiatalokat szólítja meg.

Összesen 1111 gyermek, 42 gyermeknéptánccsoport jelentkezett a XXIX.Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozóra, mely a Hargitai Megyenapok keretében, csütörtökön 11 órakor, szabadtéren – pontosabban a Szabadság téren - veszi kezdetét.

Az információt a rendezvénysorozat koordinátorától, a Hargita Megyei Kulturális központ igazgatójától tudta meg a Maszol. Ferencz Angéla az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a szintén május 12-én megnyíló és két napig tartó Hagyományos és helyi termékek pünkösdi kiállítását és vásárát is.

Pénteken 12 órától rendhagyó rendezvénynek lehetnek tanúi mindazok, akik a Nagy István művészeti líceum melletti pannókhoz érkeznek: a fiatal képzőművészek „Street Art –péntek 13” címmel virtuóz és kreatív munkákat gyártanak majd a nézők szeme előtt. A XII. Hargitai Megyenapok fő témája idén az ifjúság, és a múlt csütörtöktől számos ifjúsági rendezvényt és koncertet kínált.

Csütörtök este nyolc órától kiemelt zenei élményt kínál a Csíki Kamarazenekar jótékonysági hangversenye a Szent Ágoston-templomban.

A Hargitai Megyenapok hátralevő napjaiban Szentábrahámon, Etéden, Bögözben, Oklándon lép fel Zorkóczy Zenóbia színművész Zénó, az elképesztő madárijesztő című műsorával. Szintén a rendezvény keretében Székelyudvarhelyen turnézik a Figura Stúdió Színház Az égig érő fa című bábelőadással.

Hargita Megye Tanácsa intézményeivel és a helyi önkormányzatokkal összefogva mintegy 5 településen több mint 100 programot kínált idén – közte az első ízben megrendezett Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárt is.

A rendezvény részletes programjáról a Facebook-oldalán lehet tájékozódni, ugyanitt csütörtökön 12 órakor zárul a meghirdetett játék.








EZT OLVASTA MÁR?

X