Marosvásárhelyen tartják a hétvégén A Magyar Nyelv Napjait


-A A+

Marosvásárhelyen tartják a hétvégén A Magyar Nyelv Napjait, pénteken este a Kultúrpalota nagytermében nyitották meg az eseményt. 

Ünnepélyes megnyitóval, majd szakmai konferenciával vette kezdetét a háromnapos rendezvénysorozat Marosvásárhelyen, amelynek megnevezését, az azt hirdető táblácskát az utcanévtáblák grafikájának mintájára késztették el a szervezők. A Kultúrpalotában székelyruhás kisiskolások álltak és fogadták a belépőket, „Isten hozott!” – mondták mindenkinek mosolyogva.

Díj Kilyén Ilkának

Kilyén Ilka Zsoltár az anyanyelvről című műsorából adott elő részletet, majd Gáspár Sándor rádiószerkesztő átadta a Sütő András Nyelvőrzés Díjat, amit ebben az évben Kilyén Ilkának ítéltek oda, mindazokért az érdemeiért, amit a magyar nyelv ápolásáért, megőrzéséért tett, mint színész, előadóművész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületben, a Lórántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületben végzett munkájáért, és más, a közjóért végzett tevékenységéért. „Igazi meglepetés volt, nagyon szépen köszönöm” – ezekkel köszönte meg a díjat a kitüntetett.

Péntek János: A nyelvi gondok nem változtak

„Köszöntöm, köszönöm, megnyitom. Nekem már csak ennyit kellene mondanom” – fogalmazott Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke, aki köszöntőbeszédében kitért arra is, hogy Marosvásárhely 400 évvel ezelőtt kapott szabad királyi városi rangot. Péntek János arra hegyezte ki mondandóját, hogy a magyar nyelv iránti elkötelezettség szempontjából is fontos a helyhatósági választások kimenetele, hogy olyan eredmény születik-e, ami megerősíti az anyanyelv szabadon való használatát.

Péntek János összefoglalta azokat az anyenyelvápoláshoz fűződő rendezvényeket, amelyeknek Marosvásárhely adott otthont az utóbbi 23 évben. Az elsőt 1993. december 4-5-én tartották, az Aranka György által létrehozott Nyelvművelő Társaság megalakulásának 200. évfordulóján, majd 2000-ben az Anyanyelvi konferenciát, amelynek az ezredforduló volt a témája, illetve az, hogy mi várható az új évezred hajnalán. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 2002-ben is Marosvásárhelyen ülésezett, 2008-ban viszont távolmaradt az Aranka György szobrának avatójától, hiszen az - tekintettel a közelgő választásokra - politikai felhangot kapott, 2011-ben pedig a Hungarológiai Kongresszusnak adott helyet a város. A nyelvi gondok, amiről tizenhat évvel ezelőtt értekezett a nyelvész professzor, ma is időszerűek – hívta fel a figyelmet, – hiszen a demográfiai apadás mellett, ami a magyar nyelv térvesztésének egyik magyarázata, rengeteg hátrány éri, főleg itt Marosvásárhelyen az anyanyelv használatát, visszaszorítások, kiküszübülések, tiltások, büntetések.

Helységnevek Erdélyben

A pénteki rendezvénysorozat a Kultúrpalota kistermében szakmai konferenciával folytatódott, ahol a helységnevek alakulását, természetes, a közösség igényei szerinti, és a hatalom által irányított változásokról értekeztek az előadók, nyelvészek, történészek, kutatók. Hoffmann István, a Debreceni Egyetem nyelvész professzora Levédiától Dunaújvárosig. A magyar településnevek változástörténete című előadásában a magyar helynevekről, azok alakulásáról tartott előadást, ismertette a legrégebbi helynévtípusokat, a népneveket, a foglalkozásokra utaló helyneveket, a személynevekből alakult településneveket. Spielmann Mihály művelődéstörténész Marosvásárhely utcaneveinek a változásait mutatta be a történelem során, rámutatva arra is, hogy mekkora szerepe van a sajtónak, hogy a történészekkel, levéltárosokkal, könyvtárosokkal együttműködve a régi megnevezéseket visszahozza a közbeszédbe. A székelyföldi településnevekről Csomortáni Magdolna nyelvész tartott kimerítő előadást.

Anyanyelvi vetélkedő

A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőnek is Marosvásárhely ad otthont a szombati nap folyamán. A Deus Providebit Tanulmányi Házban a kisiskolások, a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceumban az általános- és közpiskolások mérik össze tudásukat. Délután közös kiránduláson vesznek részt a gernyeszegi Teleki kastélyban, este a Maros Művészegyüttes előadását tekintik meg. Az ünnepélyes díjkiosztásra és záróünnepségre vasárnap délelőtt 10 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X