Miniévadot tart a nagyváradi és a sepsiszentgyörgyi színház
Június elején miniévadot tart a nagyváradi Szigligeti Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amelyek egy hét alatt műsorra tűzik a 2015/2016-os évad legfontosabb bemutatóit.
A Szigligeti Színház csütörtöki közlése szerint június 1. és 8. között tizenkét előadást játszanak. Ezeket a színház három társulata mutatja be, hiszen a Szigligeti Színház keretében a Szigligeti Társulat mellett a Lilliput bábtársulat és a Nagyvárad Táncegyüttes is működik.
A Szigligeti Társulat Sardar Tagirovsky rendezésében Szíjártó Tímea-Alettának Az eset című művét viszi színre, akárcsak a Novák Eszter rendezte Buborékok című Csiky Gergely-drámát, valamint a Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregényének színpadi adaptációját, amelyet Hargitai Iván jegyez. A közönség láthatja még Csehov Három nővér című drámáját Balogh Attila rendezésében, Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom meséjét, Nemlaha György Hol van az a nyár című darabját Schlanger András rendezésében, majd a miniévad a Boldogság Expressz című produkcióval zárul. Ezt követően átadják a társulati díjakat.
A Lilliput Társulat négy idei bemutatóját láthatja a közönség, a Nagyvárad Táncegyüttes repertoárjából a Stabat Mater táncoratórium került be a miniévad programjába.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és az M Stúdió mozgásszínház május 30. és június 5. között tartja az úgynevezett sűrített évadot. Ennek nyitányaként a közönség a két társulat Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című közös produkcióját láthatja Nagy Botond rendezésében. Műsoron szerepel a Zakariás Zalán rendezte Jegesmedvék című előadás, valamint Bocsárdi László két rendezése, Molnár Ferenc Liliom és William Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabok. Műsorra tűzték még Forgách András Halni jó! című művét, amit a román Victor Ioan Frunza rendező állított színpadra.
Az M Stúdió két saját produkciója is megtekinthető lesz a miniévadban, így a Tavaszi áldozat című táncelőadás, valamint a Fehér Ferenc által rendezett Személyazonosság.
- 36151 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36153 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36153 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36155 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36156 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36156 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni