Monográfia jelent meg Marosszentgyörgyről


-A A+

Nemes Gyula Marosszentgyörgy történetéből című, a Mentor Könyvkiadó gondozásában megjelent falumonográfiáját mutatták be hétfő este a marosszentgyörgyi római katolikus egyház közösségi termében. A kötetet Pál-Antal Sándor és László Márton történészek méltatták.marosszentgyörgy konyvbemutató szerzo ae

Bár korábban már írtak néhány könyvet Marosszentgyörgyről, igazi monográfia eddig nem jelent meg róla – hangzott el a könyvbemutatón. A község életének egy-egy szeletét Baricz Lajos plébános, Hajdó Károly karvezető, illetve Nemes Gyula helytörténész különböző kötetekben bemutatta, román nyelven is jelent meg leírás róla, de ez az első, olyan átfogó munka, amelyben benne él, benne lüktet az egész község – fogalmazott Muresán Kilyén Emma tanárnő, házigazda, műsorvezető, hozzátéve, hogy a könyv megjelentetését felkarolta a község polgármestere, Sófalvi Szabolcs, és az önkormányzat is támogatta.marosszentgyörgy konyvbemutató jubilate korus ae

A gyökerek könyve

Sófalvi Szabolcs elmondta, hogy nemcsak az ő saját álmát látja megvalósulni ebben a kötetben, de nagyon sok szentgyörgyiét is: hiszen a község múltjára mindenki kíváncsi, érdekli, hogy mi történt ott, kik éltek a faluban, milyen felekezetek mikor vertek gyökeret.marosszentgyörgy konyvbemutató sofalvi szabolcs polgarmester meltat ae

Az embereknek szükségük van arra, hogy megismerjék a múltjukat, hiszen anélkül gyökértelennek érzik magukat, és a múlttal együtt a jelen is magyarázatot, értelmet nyer – hangsúlyozta Pál-Antal Sándor akadémikus, aki a kötet jelentőségéről beszélt.marosszentgyörgy konyvbemutató pal antal sandor meltat ae

Mitől jó egy falumonográfia?

Marosszentgyörgy a legnépesebb község Maros megyében, azon ritka települések egyike, ahol a lakosság száma és az életszínvonal is emelkedik - László Márton levéltáros ezekkel a szavakkal vezette be szakértékelését. Elmondta, fontos, hogy olvasmányos legyen a falumonográfia, hogy a begyűjtött adatok érthetőek legyenek. Az is fontos, hogy hűen idézze fel a helység történetét és hogy minden helybéli család megtalálja magát a kötetben.marosszentgyörgy konyvbemutató laszlo marton meltat ae

E három követelménynek Nemes Gyula eleget is tett. Amint mondta, a legjobb tudása szerint gyűjtötte, dolgozta fel az adatokat, ragaszkodva a levéltári anyagokhoz, a tudományos szakszerűséghez, ugyanakkor ahhoz is, hogy könyvét mindenki értse, lapozhassa.marosszentgyörgy konyvbemutató nemes gyula dedikal ae

A könyvbemutatón jelen volt a község valamennyi elöljárója, a különböző egyházi felekezetek képviselői, nyugalmazott és aktív pedagógusok, a római katolikus, református és unitárius egyházak tagjai.marosszentgyörgy konyvbemutató beszelgetes ae








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X