Ismét keresik Erdély legszebb magyar dalát
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület második alkalommal hirdeti meg Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatát az erdélyi zenekarok számára. A pályázat beküldési határideje szeptember 30.
Idén a zsűri négy tagból áll – André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba műsorvezető. A gálaestnek és a díjkiosztónak a Bulgakov & Macskaház ad otthont, november 12-én.
A pályázati felhívás és űrlap elérhető itt és itt.
„Célunk a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása. Emellett szeretnénk lehetőségeinkhez mérten felkarolni azon zenekarokat, akiknek még nem volt lehetőségük kilépni a világba, hogy megmutassák a tehetségüket a nagyközönség előtt. Tavalyi pályázatunk sikeresen zárult, huszonhárom zenekar nevezett be a versenybe, negyvenhét dallal. A pályázó daloknál a zsűri a szöveg minőségét, a zenei alapot és a szöveg-zene együttműködését, illetve a dal színpadképességét értékelte. A versenybizottság végül öt helyezést és egy különdíjat osztott ki. A Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2015 címet a Bagossy Brothers Company Elviszlek című száma nyerte el. A zenekarok stúdiófelvételeket, tv-felvételeket, koncert- illetve fesztivál-fellépéseket nyertek, országhatáron innen és túl” – tudtuk meg Mák Aranytól, a rendezvény sajtófelelősétől.
Az idei évben tovább akarják fejleszteni a programot, még több zenekarnak adnak lehetőséget a bemutatkozásra. „Becsléseink alapján idén a pályázó zenekarok száma eléri majd a negyvenet, a beküldött dalok száma pedig akár a százat is meghaladhatja. Terveink szerint a nyertes zenekarokat 2016-ban is nívós díjakkal és fellépési lehetőségekkel jutalmaznánk” – közölte Mák Arany.
A gálát megelőzően, októberben egy koncertsorozattal lépnek fel az előző év nyertesei a Bulgakov & Macskaház pincéjében.
- 33257 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33259 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33260 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33261 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33262 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33262 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni