Történelmi magyar opera a kézdivásárhelyi Vigadó színpadán


-A A+

Június 18-án, szombaton 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében mutatják be magyarországi elismert művészek Erkel Ferenc: Bánk bán című operájának népszerű részleteit. 

Az eseményre a belépés díjtalan. 

„Történt, hogy Miller Lajos és Rohonyi Anikó operaénekesek – hogy stílszerűen fogalmazzak – merészet és nagyot gondoltak: elviszik Erkel Ferenc Bánk bánját a vidéki településekre. Erre a nemes célra sikerült megnyerniük a magyarországi operakultúra legnagyobbjait. Olyan helyszíneket választottak ki, ahol a lakosok többsége nem teheti meg azt, hogy felutazzon a fővárosba, s megtekintse a Magyar Állami Operaház egy-egy előadását. (…) A magyar nép, éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében. Ezek az énekek felemelnek, gyógyítanak. Ahol nem énekelnek az emberek, hajlamosak a depresszióra, csüggedésre. Érdemes tehát ezt a Bánk bán-verziót megismerni, és hagyni, hogy hatalmába kerítsen az előadás.” – írja a produkcióról a Magyar Fórum.

Szereposztás:

II. Endre, magyar király – Gárdai Gábor, a Magyar Állami Operaház művésze

Gertrudis, királyné – Bódi Mariann, a Debreceni Csokonai Mihály Színház művésze

Bánk bán, Magyarország nagyura – Molnár András, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas művésze

Melinda, a felesége – Kertesi Ingrid, a Magyar Állami Operaház Érdemes és Kiváló művésze

Petúr bán, bihari ispán – Tóth János, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas művésze

Tiborc, paraszt – Berczelly István, a Magyar Állami Operaház Érdemes és Kiváló művésze

Zongorán kísér – Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

Narrátor – Császár Angéla, Jászai Mari-díjas színművész, tanár, érdemes művész

Felelős szerkesztők – Rohonyi Anikó, Liszt-díjas operaénekes, az MMA levelező tagja és Miller Lajos, Kossuth-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, az egyesület tagja.

Az előadásra Gyöngyös Város Barátainak Köre és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete szervezésében kerül sor.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X