Jézus feltámadása a témája A passió című film folytatásának


-A A+

Randall Wallace, A rettenthetetlen forgatókönyvírója Mel Gibsonnal A passió folytatásán dolgozik.

Wallace csütörtökön a The Hollywood Reporternek beszélt erről, és azt is elmondta, hogy az új produkció Jézus feltámadásával foglalkozik majd. A téma mindig is foglalkoztatta, és régóta készült arra, hogy megírja ezt a forgatókönyvet - fűzte hozzá.

 A passiót 2004-ben mutatták be.

A filmben, amelyre világszerte 612 millió dollárért váltottak jegyet a nézők, Jim Caviezel alakította Jézust. A film globális sikere nyomán azonnal felmerült a folytatás lehetősége, ám a három Oscar-díjra jelölt alkotást rendező Gibson más elfoglaltságai miatt eddig nem tért vissza a bibliai történethez.

 Gibson szóvivője egyelőre nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a színész-rendező részt vesz a film előkészítésében.

Wallace legutóbb a Hacksaw Ridge című, Észak-Amerikában novemberben debütáló második világháborús drámán dolgozott együtt Gibsonnal.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X