Évbúcsúztató My Fair Lady-bemutató Nagyváradon


-A A+

Alan Jay Lerner és Frederick Loewe népszerű musicaljét mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház december 31-én, hétfőn 20 órától. Az előadást Réthly Attila rendezte.1

A George Bernard Shaw Pygmalion című darabja alapján készített musical ősbemutatója 1955-ben volt a Broadwayn, azóta minden valószínűség szerint ez a musical hódította meg a legtöbb nézőt.

myfairladyplakatkicsi

London nagyhírű operaháza előtt, az elegáns közönségnek árul virágot Eliza. Álmai hasonlóak a többi magafajta leányéhoz: meleg szoba, puha ágy, finom ennivaló, no meg valaki, aki szereti. De még ezek az egyszerűnek tűnő vágyak se látszanak megvalósíthatónak. A véletlen azonban beleszól Eliza életébe. A bogaras, nyelvjárásokkal foglalkozó kutató professzor, Higgins meggyőződése szerint ugyanis a szép, pontos beszéd a kulcsa a társadalmi felemelkedésnek, s egy virágárus leányból is lehet hercegnőt nevelni. A professzor el is kezdi tanítani Elizát, s a leány nagyszerű alanynak tűnik a bizonyításhoz: kitartó, tehetséges. Hogy miként sikerül célt érnie, s hogyan alakul a tanítvány és a professzor kapcsolata, ezt mondja el a sok zenével, szellemes párbeszédekkel, váratlan fordulatokkal teli musical.2

Bár a szilveszteri bemutatóra majd' minden jegy elkelt, a musical kedvelői nem maradnak le semmiről, hiszen akinek nem sikerült belépőt váltania az előadásra, az új év második napján megtekintheti a produkciót.

A január 2-án, szerdán 19 órától műsorra kerülő előadásra érvényes jegyárak: a központi páholyokba 50 lej, az oldalpáholyokba és a zsöllyébe 40 lej, az erkélyre pedig 30 lej. Jegyeket a színház pénztárában lehet váltani keddtől péntekig 11-13 és 17-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt. Online jegyvásárlásra is van lehetőség a www.szigligeti.ro, illetve a www.biletmaster.ro honlapon.3

Szereposztás:

Alan Jay Lerner- Frederick Loewe
My Fair Lady
musical

GEORGE BERNARD SHAW Pygmalion című darabja és GABRIEL PASCAL azonos című filmje alapján
Fordította: Varró Dániel


ELIZA DOOLITTLE:     Vindis Andrea / Pitz Melinda
HENRY HIGGINS:         Kardos M. Róbert
PICKERING EZREDES:         Dobos Imre
MRS. PEARCE:                 Dimény Levente
ALFRED P. DOOLITTLE:           Hajdu Géza
HARRY:                            Csatlós Lóránt
JAMIE:                        Varga Balázs / Hunyadi István
KOCSMÁROS:                 ifj. Kovács Levente
FREDDY EYNSFORD-HILL:            Varga Balázs
MRS. HIGGINS:                        Kovács Enikő
MRS. EYNSFORD-HILL:            Firtos Edit
KÁRPÁTHY ZOLTÁN PROFESSZOR:      Dimény Levente
MRS. HOPKINS:                           Fábián Enikő
HILLIARD VICOMTESSZ:                 Fodor Réka
TRANSZILVÁNIA KIRÁLYNŐJE:          Fábián Enikő
LORD BOXINGTON:                 ifj. Kovács Levente
LADY BOXINGTON:                    Tóth Tünde

COCKNEY QUARTETT / INASOK ÉS SZOBALÁNYOK KARA:

Szotyori József
Csepei Róbert
Tóth Tünde
Gajai Ágnes

További szereplők:

Ababi Csilla
Faragó Zénó
Kocsis Gyula
Miklós János
Forgács Zsombor
Brugós Sándor
Szőnyi József
Szabó Enikő Ágnes
Tímár Tímea
Tolnai Tímea Katalin
Kerekes Dalma Gabriella

Rendező: Réthly Attila
Karmester: Kulcsár Szabolcs
Díszlet, jelmez: Fógel Adrienn
Koreográfus: Baczó Tünde
Korrepetitor: Molnár Mónika, Dombi Dávid








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X