Korniss Péter fotókiállítása június 22-ig látogatható Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Az egyik legnagyobb élő magyar fotóművészként számon tartott Korniss Péter alkotásai június 22-ig tekinthetőek meg Sepsiszentgyörgyön, a Lábas Ház kiállítótermében, hétköznapokon 10–14, illetve 15–17 óra között.

Korniss Péter ars poeticájához híven megörökít. Megörökít, és teremt. Érzéseket, érzelmeket, viszonyulásokat teremt a befogadóban, egy összetett képet az általa féltett-óvott világról – véli Tóth Gödri Iringó művészettörténész. A Lábas Házban kiállított fényképek azt a paraszti világot láttatják, amelyek fényképezőgép után kiáltanak. Ez a világ, melyről Korniss 1967-ben úgy gondolta, hogy el fog pusztulni, fennmaradt. Magára vonta a modern idők másságait, kialakított egy sajátos együttélést, a régi és új néha kissé megmosolyogtató keveredését, mely erőteljesen hat a befogadóra. Az alkotó pedig soha nem titkolta, hogy számára az a fotográfia, ami hatással van az emberre.

A fotográfus sok közösségbe gyakorlatilag családtagként járt vissza évről évre, megőrizve nem csak Szék, de az idők során Erdély, valamint Moldva és Gyimes még hiteles paraszti hagyományos világát. A hatvanas évek végén a magyarországi néprajzkutatók is felfigyeltek fotóira: sokakban még az is felmerült, hogy a képen szereplő emberek csak a fotózás kedvéért öltöztek be, holott azokon minden élő és autentikus volt az utolsó használati tárgyig.








EZT OLVASTA MÁR?

X