Öt kiállítás nyílik a 4. Szent László Napokon


-A A+

A június 18–26.között negyedik alkalommal sorra kerülő Szent László Napok ideje alatt megnyíló kiállítások képezték a gerincét a szervezők június 14-ei, keddi sajtótájékoztatójának, s mint kiderült, a szombaton elrajtoló kulturális fesztiválon öt – több napon át látogatható – tárlatra is betérhetnek az érdeklődők. A megújult várban rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, a szombaton elrajtoló esemény szervezői pedig próbálták ezt maximálisan kihasználni.

A Márton Áron-emlékkiállítás

lesz az egyik rangos eseménye lesz a szombaton kezdődő Szent László Napoknak. Mint Zatykó Gyula főszervező is emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett. Ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely a püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle vett, és róla szóló idézeteken keresztül. A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30 órakor a Nemzetpolitikai Államtitkárság képviselőinek jelenlétében nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban.

Retrospektív

címmel nyílik kiállítás a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásaiból. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában. Ezt követően a tárlat június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől napjainkig – mondta el Holló Barna, a kiállítás kurátora.

A képíró Zórád – Kiállítás a Zórád Ernő irodalmi illusztrációból

– ezzel a címmel nyílik rendkívüli a tárlat június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a váradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregény-kedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém” ugyanis egyszerre volt képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész.

A Design-hetet

Sepsiszentgyörgyön, 2015 őszén szervezték meg először. Mint Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője felidézte, a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, a tavaly ősszel Made in Partium nevű tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka, a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22 19 órától tervezett kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést tartanak, amelyen a partiumi és a székelyföldi érintettek mellett részt vesz Bogár Róbert neves magyarországi belsőépítész is, aki egyébként bábáskodott a Design-hét felett.

A Kontrasztkiállítás

különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak. Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referense elmondta, a 14 éven felülieknek ajánlott kiállítás anyaga – molinók és videók –a mai társadalmat érintő legaktuálisabb kérdéseket járja körül, mint például a családon belüli erőszak, a függőségek, az abortusz vagy az öngyilkosság. A megrázó képek után lelkigondozók foglalkoznak a fiatalokkal. A sokkoló erejű kiállítás a Szent László Napok keretében június 24–26-án, 11 és 18 óra között kisebb csoportokban látogatható. Megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges a következő telefonszámon: 0752-527-358.

Még négyet kell aludnunk, s elkezdődik az immár negyedik Szent László Napok. „Nagyvárad kulturális fesztiválja azonban nem jött volna létre támogatóink nélkül, ezúttal is megköszönöm a támogatást a Bethlen Gábor Alapnak, Nemzeti Kulturális Alapnak, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-nek, OTP Banknak, a váradi Challenge-nek, illetve mindenkinek, aki kisebb-nagyobb összegekkel hozzájárult, hogy tartani tudjuk a magas színvonalat” – hangsúlyozta Zatykó Gyula. Hozzátette: idéntől 10 lejtől kezdődő összeggel mindenki kiveheti a részét abban, hogy jövőre még színesebb legyen a program, 10, 20, 30 lej értékű támogatói karkötőik megváltói pedig értékes nyereményekben is részesülnek. A lila karkötőt választók között egy kerékpárt, a narancssárgát vásárlók között egy magyarországi wellness-hétvégét sorsolnak ki, a zöld karkötők tulajdonosainak egyike pedig kétszemélyes belépőt nyer a kolozsvári Untold fesztivál augusztus 4-ei, csütörtöki napjára, vagy kétszemélyes négynapos kempinges bérletet a torockói Double Rise fesztiválra.

Érdekes újdonsága emellett az idei Szent László Napoknak, hogy Android és iOS platformokon elérhető mobilalkalmazáson is elérhetőek lesznek a programok: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz a Festiv Appban, amely rendezvények programjának böngészésére alkalmas. Lehetőség van benne szűrni (kategóriák és helyszínek szerint), keresni (címek és előadók szerint), navigációt kérni az egyes helyszínekhez stb. Kedvencnek lehet jelölni eseményeket és ezekről a felhasználó értesítést kap. Az appot a programfüzetünkön és más szóróanyagokon megjelenő QR-kód beszkennelésével lehet a legegyszerűbben elérni.

A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az esemény honlapján, valamint Facebook-oldalán.

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X