Kettős tárlat: textilművész pasztelljei és színművész faszobrai


-A A+

Bandi Kati és Ioan Rițiu közös tárlata látható a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti kiállítótermében egészen az évadzárásig, július közepéig. A kiállítás érdekessége az, hogy a textilművész a ruhái mellett pasztelljeivel lépett közönség elé, a film- és színművész pedig a fából készült szobraival.

Találkozás ez a tárlat, két olyan ember találkozása, akik már régóta ismerik egymást, hiszen mindketten marosvásárhelyiek, népszerű művészek, ki-ki a maga területén elismert, jó nevű alkotó. Bandi Katit textilművészként ismerik, ruhakölteményeit bárhol felismerik, utcán, színházban, különleges helyeken. Ioan Rițiu a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának a művésze, akit nagyon sok helyen filmművészként ismernek elsősorban, hiszen számos román filmben játszott. Ugyanakkor zenészként is nagy népszerűségnek örvend, a magyar közösség számára sem ismeretlen, hiszen feleségét, Kilyén Ilkát több előadásában is kíséri hangszeren.

Most egy másik oldaláról is megismerheti a közönség: a képzőművészt, a szobrászt láthatja benne, aki kifinomult vonalú, légiesen könnyű kisplasztikákat állított ki a Bandi Kati ruhái és pasztelljei között. Bandi Kati is meglepi a közönségét, valahányszor közös, vagy egyéni tárlaton lép a nyilvánosság elé: most tájképei, a Gyimeseket, a Bucsint, Bálványost, Borzontot hozta el, hegyeket, fenyőket, erdőket, hegyi legelőket láthat a néző a Bernády Házban. Ahogy Nagy Miklós Kund házigazda fogalmazott a megnyitón, a ruhái megfelelnek a mai elvárásoknak, ugyanakkor hagyományt, népiességet, történelmi jelleget is hordoznak magukon. A pasztellek pedig az utóbbi alkotótáborok naplói is lehetnének, azokat a helyeket festette meg, ahol megfordult. A textilesnek kikapcsolódás, pihenés, ha pasztellt készíthet – fogalmazott a méltató.

Ioan Rițiu szobrai olyanok, hogy „jön, hogy megsimogassa” azokat az ember – mondta Nagy Miklós Kund, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a cím nélküli alkotásokat mindenki saját hangulata, érzése szerint értelmezheti. Vasile Mureșan képzőművész a kisplasztikák spiritualitására, az anyag és a forma közötti párbeszédre hívta fel a figyelmet.

A tárlatnyitónak sajátos hangulatot adott Kilyén Ilka és Ritziu Ilka-Krisztina színművészek – Ioan Rițiu felesége, illetve lánya, – közreműködése is, akik magyarul énekeltek, majd meglepetést szerezve „Jánoskának” a „Ioane, Ioane toată lumea doarme, numai eu nu pot să dorm” kezdetű román dalt adták elő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X