Dán film nyerte a fődíjat a Les Arcs Európai Filmfesztiválon


-A A+

Dán filmnek, Tobias Lindholm Kapringen (Eltérítés) című  alkotásának ítélte a nemzetközi zsűri péntek este a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat a negyedik alkalommal megrendezett franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon.

A Cristian Mungiu román filmrendező által vezetett zsűri "a kiválóan megírt forgatókönyvért és rendezésért" díjazta a szomáliai kalózok túszejtéséről szóló dán drámát. A film főszerepét alakító Soren Malling vehette át a legjobb férfialakítás díját. Tobias Lindholm eddig elsősorban forgatókönyvíróként volt ismert. Nevéhez fűződik egyebek mellett a legutóbbi cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott Jagten (Vadászat) című film forgatókönyve, amelynek társszerzője.arc

A zsűri nagydíját egy spanyol film, Pablo Berger rendező Blancanieves című alkotása érdemelte ki. A XX. század húszas éveiben játszódó különös hangulatú melodrámát a Grimm mesék egyik története ihlette. Ezt a filmet ítélte a legjobbnak a diákzsűri is, és a legjobb filmzene (Alfonso de Vilallonga) díját is kiérdemelte.

Szintén három díjat vihetett haza a La Cinquieme saison (Az ötödik évszak) című belga film. Peter Brosens és Jessica Woodworth alkotásában nyújtott játékáért Aurélia Poirier vehette ét a legjobb női alakítás díját. A legjobb operatőri munkáért járó díjat pedig Hans Bruch kapta, valamint ezt a filmet díjazta a Cineruopa nemzetközi filmes internetes lap is.arc2

A közönségdíjat a szerb filmművészet egyik legismertebb rendezője, Goran Paskaljevic szerb-francia-macedón koprodukcióban készült Kad svane dan (Amikor felkel a nap) című filmdrámája nyerte el. Ezt a produkciót nevezte Szerbia idén a legjobb idegen nyelvű film Oscar-kategóriájába.

A francia Alpok Les Arcs nevű síparadicsomában negyedik alkalommal rendezték meg december 15. és 22. között az egyetlen olyan európai seregszemlét, amelyen kizárólag európai filmeket vetítenek. A filmfesztivál - amely hétezer nézőt és több száz szakmai résztvevőt vonzott - idei díszvendége Belgium volt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X