A Nemzeti Színház a 14. Csűrszínházi Napokon
A budapesti Nemzeti Színház két előadással, Tamási Áron Vitéz lélek és Weöres Sándor Psyché című darabjával –a Gyulai Várszínházzal és a Kaposvári Egyetem közös produkciójával – lépett a csűrszínház színpadára a hétvégén Mikházán a 14. Csűrszínházi Napokon. Zsúfolásig telt a felújított Széllyes Sándor Csűrszínház nézőtere mindkét előadáson.
Szélyes Ferenc ötletgazda és főszervező még az idei program összeállításakor úgy fogalmazott, hogy megpróbálják „szellősebbé” tenni a kínálatot, hogy akit érdekel a mikházi felhozatal, annak ne kelljen semmiről lemondania a bőség zavarával küzdve.
A Nemzeti Színház produkciói mellett a Yorick Stúdió és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház közös produkciója volt látható, B. Fülöp Erzsébet rendezésében Neil Labute: Valami csajok, avagy egyszeröt című darabját játszották a Reneszánsz panzióban, a művelődési házban pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem népszerű produkcióját, Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját, amelyet Harsányi Zsolt rendezett.
Vasárnap a Spectrum Színház zárta a három napos sorozatot, Mikházán mutatta be a 2015/2016-os évad utolsó előadását, Hedry Mária: Tündér Míra című kortárs mesejátékát, amelynek Török Viola a rendezője. A helyi iskolában Nagy Pál gyűjteményes kiállítása nyílt meg és látogatható egész nyáron.
„Sikeres volt, sokan jöttek, környékbeliek és marosvásárhelyiek is, jól sikerült a háromnapos rendezvénysorozat” – értékelte a Maszolnak Szélyes Ferenc. A következő eseményre július 22-én és 23-án kerül sor, Eric-Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok című vígjátékát Szélyes Ferenc rendezésében mutatja be a Csűrszínház Egyesület. A próbákat Nagy István színművésszel már elkezdték, és bár nagyon rövid az idő, remélik, a július 22-re kitűzött bemutatót sikerül megtartaniuk – fogalmazott Szélyes.
- 34918 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni