A Saul fia alkotóit is meghívta tagjai sorába az amerikai filmakadémia
Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia 683 új tagot hívott meg soraiba hat hónappal azután, hogy bejelentette, 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. A meghívottak között vannak a Saul fia című Oscar-díjas magyar film alkotói is: Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Zányi Tamás hangmérnök, Clara Royer forgatókönyvíró, valamint Erdély Mátyás operatőr.
Nemes Jeles László két meghívást is kapott: egyiket rendezőként, a másikat forgatókönyvíróként, így egyike annak a 18 filmesnek, akiket több szakma is meghívott. Nekik dönteniük kell, melyik tagozat ajánlatát fogadják el.
A meghívottak 46 százaléka nő, 41 százaléka kisebbségi, 59 országot képviselnek - olvasható az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) honlapján. Ha mindenki elfogadja az ajánlatot, a tagság 27 százaléka lesz nő, 11 százaléka nem fehér. Az eddigi arány 25 és 8 százalék volt.
A meghívott színészek között Idris Elba, Chadwick Boseman, Eva Mendes és America Ferrera is szerepel. Az akadémia a tagság sokszínűségét akarja növelni azzal, hogy meghívta Csao Fej kínai operatőrt, Taneda Johei japán díszlet- és látványtervezőt, Patricia Riggen mexikói rendezőt vagy Fitzgerald Diggs zenészt, aki a Wu Tang Clan tagja és RZA néven ismert.
Az idei meghívottak száma az eddigi legnagyobb, több mint a duplája a tavalyinak - mondta Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke.
Kiemelte, hogy a testület évek óta igyekszik a főként fehér férfiakból álló tagságát sokszínűbbé tenni. A filmakadémia tagsága hosszú ideje vita tárgya Hollywoodban. Idén januárban ismét komoly feszültséget okozott, hogy már második éve csak fehér színészek kaptak Oscar-jelölést a színészi kategóriákban.
A kormányzótanács ezért január 21-én rendkívüli ülést tartott, amelyen döntöttek arról, hogy nagyobb arányú női és kisebbségi tagság felé nyit az akadémia.
- Elképesztő összegekbe került az Oscar-gála
Gazdaság - Ian Mckellen szerint a nyíltan meleg színészek sem kapnak Oscart
Kultúra - Spike Lee és Will Smith felesége is bojkottálná a „hófehér” Oscar-gálát
Kultúra - Elnyerte a Saul fia az amerikai filmkritikusok díját is
Kultúra - Ünnepel a magyar filmszakma – íme az első visszhangok az Oscar után
Kultúra - Oscar-díjra jelölték a Saul fiát a legjobb idegen nyelvű filmek között
Kultúra
- 33019 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33021 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33021 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33023 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33024 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33024 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni