Utcazene fesztivál Szatmárnémetiben: két zenekar osztozik a 2000 eurós fődíjon


-A A+

Remek hangulatban telt a Szatmárnémeti Utcazene Fesztivál utolsó napja is, a közönséget a borús, esős idő sem tántorította el a városi örömzenétől. A verseny zsűrijének nem volt egyszerű dolga, így éjfél után jelentették be a nyerteseket.

A vasárnapi záporok ellenére kicsik és nagyon boldogan hallgatták Szatmár utcáin a zenekarok jemmeléseit. A fesztivál mindegyik helyszínén varázslatos hangulat alakult ki, a zenekarok pedig izgulva készültek az esti díjkiosztóra. A zsűri dolga volt legnehezebb, hiszen nekik kellett dönteni a jobbnál jobb együttesek és fellépők teljesítményéről. De mi alapján döntött a zsűri? Petruska András zsűritagnak az újszerűség és mondanivaló volt a fő szempont.

„Számomra a legfontosabb az volt, hogy „ott” tartson egy fellépő, ezt pedig nehéz kategóriákra bontani, hogy mi az ami ott tart. Tehát három-négy dal után is érdekeljen, milyen szín az amit megmutat, milyen kártyát tud még kijátszani. Engen az foglalkoztatott, hogy innovatív legyen és legyen mondanivalója. Ne egy stílus, egy zenei leckének a visszamondása legyen, hanem egy vélemény egy adott zenei közegen belül” — mondta Petruska, hozzátéve, hogy külön tanulságos élmény volt számára a zsűrizést, illetve az hogy nem mindenben értett egyet a zsűri többi tagjával.

Koszorús Krisztina, a zsűri másik tagja úgy érezte, hogy neki volt a legnehezebb dolga, mivel ő szíve szerint díjat adott volna mindenkinek. „Felállítottam egy toplistát, és sokkal többen kerültek ebbe be, mint gondoltam volna. A csak rajtam múlott volna, minden díjat megosztottam volna, hogy minél többen részesüljenek benne és mindenkit tudjunk értékelni. Nyilván nincs annyi pénz, amivel meg lehetett volna őket fizetni, ezért nehéz volt kiválasztani azokat, akik végül nyertesek lettek. Igyekeztünk a szakmaiságot szem előtt tartani, illetve figyeltük az előadások színvonalra is” — mondta az énekesnő, aki szerint nagy volt a szakadék az elsődíjasok és a többi versenyzők között.

Az Utcazene Fesztivál különdíjasa a szatmári Stereophonik zenekar lett, a facebookos szavazás különdíjasa az OutDoor Five. A dobogó harmadik fokát Cezar Habeanu foglalta el, a második helyezett a kovásznai Mulligan Tree lett, míg a 2000 eurós fődíjat megosztva a marosvásárhelyi Moonfellas és a bolgár Acoustic Soul kapta. A szatmári The Phoenix zenekar pedig tovább jutott a Veszprémi Utcazene Fesztiválra.








EZT OLVASTA MÁR?

X