Hajdu Szabolcs filmje kapta a Kristály Glóbuszt Karlovy Varyban


-A A+

Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál című alkotás nyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt az 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.

A díjat Hajdu Szabolcs szombaton este Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének záróünnepségén vette át. A szekcióban 12 film versenyzett a fődíjért, a Kristály Glóbuszért.

„Nagyon köszönöm. Amikor két nappal ezelőtt itt levetítettük a filmet, láttam, hogy a cseh nézők ugyanúgy reagálnak, mint nálunk. Úgy éreztem, hogy a nézők nagyon közel vannak hozzánk. Magyarországon és itt is ugyanazok a tapasztalataim, úgy éreztem, hogy ugyanabban a csónakban evezünk” - nyilatkozta Hajdu Szabolcs a díj átvétele után.

A díjátadáskor a színpadra vonult a magyar film többi szereplője is. Az alkotásban a rendező mellett Szabó Domokos, Gelányi Imre, Török-Illyés Orsolya, Tankó Erikával és Szilágyi Ágota szerepel.

A versenykategória győztese a Kristály Glóbusz mellett 25 ezer dolláros pénzjutalmat is kapott.

Hajdu Szabolcs emellett megkapta a legjobb férfi színészi alakításért járó Kristály Glóbuszt is. „Nagy meglepetés ez számomra. Sok-sok köszönet a feleségemnek, gyermekeimnek” - mondta az újabb díj átvétele után Hajdu Szabolcs.

A legjobb női alakításért járó díjat Zuzana Mauréry szlovák színésznő kapta a Jan Hrebejk rendezte Tanítónő című szlovák-cseh filmben, ahol a főszereplő, a tanítónő szerepét játszotta el.

A kilencnapos filmszemlét záró ünnepségen Charlie Kaufman amerikai rendező és Jirina Bohdalová cseh színésznő filmes életművükért átvették a fesztivál elnökének díját.

Hajdu Szabolcs fődíjas filmjének alapjául az ugyanezen a néven, szintén általa rendezett színházi előadás szolgált. Története szerint Farkas és felesége, Eszter, valamint kisfiuk kénytelenek befogadni otthonukba Eszter nővérének, Ernellának Skóciából egy évnyi sikertelen letelepedési kísérlet után visszatérő családját. A hívatlan vendégekkel való kényszerű együttlét rávilágít a szereplők közt lappangó feszültségekre és ellentétekre.








EZT OLVASTA MÁR?

X