Nagy sikere volt Csíkszeredában az Isten pénze bemutatójának


-A A+

Zajos sikert aratott a Budapesti Operettszínház rendezője, Somogyi Szilárd által színpadra állított, Isten pénze című musical karácsonyi bemutatója Csíkszeredában, a Csíki Játékszínben - közölte az Operettszínház sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

Tolcsvay László, Müller Péter Sziámi és Müller Péter musicalje Charles Dickens Karácsonyi énekének zenei feldolgozása.istenpenze

"Külön öröm számomra, hogy ismét Erdélyben dolgozhattam, és egy Tolcsvay-művet állíthattunk színpadra, hiszen más hangulata van számomra az itteni munkáimnak. Marosvásárhelyen diplomáztam az idén rendezőként, és legutóbbi munkám, a Kőműves Kelemen is ideköt" - idézték a közleményben Somogyi Szilárdot, aki hozzátette, hogy az Operettszínházban sem szakad el Erdélytől, tavasszal ugyanis színpadra viszik Tamási Áron Ördögölő Józsiás című zenés fantasyját, amelynek zenéjét szintén Tolcsvay László szerezte.

A fiatal rendező megjegyezte: az erdélyi siker is megerősíti őt abban, hogy helye van az ilyen típusú daraboknak, történeteknek, amelyeknek zenéjét mai magyar, zseniális szerzők írják. "Mind Székelyföldön, mind az Operettszínházban törekszünk arra, hogy kortárs magyar musicaleket mutassunk be" - mondta.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X