Már SMS-ben is lehet adományozni A Föld bölcsességére


-A A+

Péntektől, július 22-étől már telefonüzenetben is lehet adományozni abból a célból, hogy a román állam megvásárolhassa a tulajdonosoktól és ezzel az országban tartsa Constantin Brâncuși szobrát, A Föld bölcsességét.

Corina Șuteu kulturális miniszter szerint eddig 17.000 ember adományozott az ülő nőalakot ábrázoló szobrocskára, ebből közel nyolcezren az Electric Castle fesztiválon (erről itt írtunk).

A tárcavezető szerint a támogatással a kulturális létmódhoz való csatlakozásukat fejezhetik ki az állam polgárai. A szobrocskáért 11 millió eurót kérnek tulajdonosai (azaz Gheorghe Romașcu építész leszármazottai -  Romașcu 1911-ben vette meg a szobrot Brâncușitól) . Ebből ötmilliót a román állam fizet majd ki, hatmilliót pedig a lakosságtól igyekeznek összegyűjteni. Eddig azonban mindössze 306.773 euró gyűlt össze.

Adományozni a Brâncuși az enyém kampány honlapján és az eMag-en is lehet, valamint péntektől már SMS-ben is: 2 euró adományozásához a 8833-as számra kell eklüldeni a brancusi szót üzenetben.








EZT OLVASTA MÁR?

X