Új zenei színpad lesz a Kolozsvári Magyar Napokon


-A A+

A Kolozsvári Magyar Napok idei programkínálatában újdonságként szerepel az a Fogoly utcai színpad, ahol – a Farkas utcai és a Főtéri helyszínek mellett – szintén igényes zenére bulizhatnak az érdeklődők. 

Idén első alkalommal a Farkas utcához közel eső Fogoly utcában is külön színpaddal, teraszos-kávéházi hangulattal várják az igényes zene kedvelőit a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Itt kapnak bemutatkozási lehetőséget a Cseh Tamás Program égisze alatt befutó fiatal magyar zenekarok, ugyanakkor közkedvelt helyi és magyarországi zenekarok is fellépnek a várfal tövében. Nemcsak bulihelyszínként üzemel majd, hiszen a Magyar Napok szabadtéri kávézójaként, napközben is étellel, itallal és jó zenével várja majd az érdeklődőket. 

Már kedden (augusztus 16-án) érdemes lesz ellátogatni a Fogoly utcai színpadhoz, ahol 18.00 órától a magyar rock egyik kiemelkedő zenekara, a Moby Dick együttes csap a húrok közé. A soproni formációt 1980-ban még tinédzserként alapította két, egymással rokoni kapcsolatban álló gitáros: Schmiedl Tamás és Mentes Norbert. A két gitároshoz kezdetben Rozsonits „Rózsi” Tamás dobos és Giczy Kurt basszusgitáros csatlakozott. Négyük együttesének zenei stílusa a brit heavy metal új hullámának, a power metalnak és az évtized végén erősödő trash metalnak a hatására bontakozott ki.

Szerdán (augusztus 17-én) két fellépő is színpadra lép: 17.00 órától a főként jazz, funk és hip-hop műfajokban alkotó Köles Elizát láthatják a kolozsváriak, míg 18.30-tól a 2012-ben Székelyudvarhelyen alakult Stereogam, a 2015-ben szervezett Legszebb Erdélyi Magyar Dal verseny nyertesének dalaira bulizhatnak az érdeklődők. 

Csütörtökön (augusztus 18-án) 18.00 órától a Kolozsváron már ismerős Whisperblast zenekart hallhatjuk, akik legutóbb a Punnany Massif társaságában játszottak a kincses városban, s akikre épp úgy jellemző a minőségi rockzene, mint a bulizós, akusztikus hangzásvilág. Őket követi 20.00 órától a Loose Necties Society, akiket a kolozsváriak csak „színészzenekarként” ismernek, hiszen tagjaik a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei is egyben. 

Pénteken (augusztus 19-én) három fellépő szerepel a programban. 16.30-tól a reggaet, jazzt és bluest is játszó, másfél éve megalakult, Éva Presszó lép színpadra, 18.00 órától a Nyilas Reni & Ők zenéjét hallhatjuk, 19.30-tól pedig Gájer Bálint és zenekara szórakoztatja majd az érdeklődőket. 

Szombaton (augusztus 20-án) 18.30-tól a blues-rockot játszó Loyal zenekar indítja a koncertprogramot a Fogoly utcában, őket pedig – 20.00 órától – az Organism zenekar követi, amelyet leginkább a hatvanas évek népszerű amerikai jazz-zenekarainak hangzásvilága jellemez. 

A fesztivál utolsó napján (vasárnap, augusztus 21-én) is tartalmas koncertekkel várják a fesztiválozókat. Az újonnan beüzemelt színpadon fellép majd – 16.00 órától – a delta bluesból és folklórból egyaránt inspirálódó The Devil’s Trade, 17.30-tól egy bajai ska-reggae bandát, a StabilFrazírt köszönthetjük Kolozsváron. 

19.00 órától egy igazi zenei csemegével zárul a Fogoly utcai színpad programja, ugyanis akkor a Four Bones Quartet zenél, ütőhangszereken közreműködik Kovács Tamás „Tobzi”. A zenekar a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet közreműködésével vesz részt rendezvényünkön. A négyes repertoárja széles skálát ölel fel a korai reneszánsztól az ismert klasszikusokon át a kortárs zenéig oly módon, hogy a könnyedebb melódiákon és a népszerű műveken kívül méltó helyet biztosít a dzsessz szofisztikáltabb világának is.

A Fogoly utcai zenei kínálat mellett Kolozsvár főterén és a Farkas utcában is változatos koncertekre kerül sor, s ezek programját – az egyéb kulturális programokkal együtt – megtalálhatják a Kolozsvári Magyar Napok honlapján. 








EZT OLVASTA MÁR?

X