Jámbor, a bivaly már készen áll a mérai világzene-fesztivál kezdésére


-A A+

Csütörtökön „nemhivatalosan” vagy „félhivatalosan” már megkezdődik a MÉRA – World Music fesztivál. Összeállt a végleges program, a chill zone épül és szépül, a csűrök pedig tárt kapukkal várják a fesztiválozókat – jelentették be a szervezők a kapunyitást megelőző sajtótájékoztatón.

Habár jegyet csak szombatra és vasárnapra kell vásárolni, és a hivatalos megnyitó is csak szombaton lesz, a kalotaszegi Mérán első alkalommal megrendezett világzenei fesztivál már csütörtökön elkezdődik a Góbé zenekar bulijával. Pénteken az I. Kalotaszegi zenésztalálkozóra várják a népzene és világzene kedvelőit. A formálisabb részek után persze minden este hajnalig tartó táncház lesz, mondta Bethlendi András és Varga Zoltán, a két főszervező.

Szombattól kezdődően napközben is izgalmas programokat készítettek elő a fesztivál vendégeinek. Lesznek dokumentumfilmek és ritkaságok a csűrstúdióban, kerekasztalbeszélgetések az Igen, tessék! szervezésében, gyermekprogramok a Csűrfiában, kiállítások, a koncertek előtt pedig közönségtalálkozó a fellépő művészekkel. A Szarka-udvaron (ami a fesztivál fő helyszíne) déli 12-től folkkocsma működik, ahol enni-inni is lehet majd.

Építészek dolgoznak már a fesztivál pihenő („chill”) zónájának kialakításán – ez a hely a fesztivál kabalaállatáról, egy Jámbor nevű, 30 éves bivalytehénről kapta a nevét:

Méra mindössze 13 kilométerre van Kolozsvártól, vonattal, távolsági busszal, kerékpárral, de akár taxival is ki lehet ruccanni, főleg, ha hárman-négyen osztoznak a mintegy 30 lejes taxiszámlán – mondták a szervezők. Hogy kisebb legyen a fesztiválozók „ökológiai lábnyoma”, a fesztivál Facebook-eseményének platformján egy telekocsis programot is elindítottak, itt lehet jelentkezni és betársulni a Méra felé tartó autók utasai közé.

A helyi lakosok kapui is megnyílnak a fesztiválozók előtt, akár úgy, hogy vendégszobát lehet tőlük kivenni, akár úgy, hogy udvaraikra biztonságban fel lehet húzni a sátrakat. Alvó- vagy sátorhelyet ezen az emailcímen lehet igényelni: camping@meraworldmusic.com.

A buszok mentrendje elérhető itt, a vonatok menetrendjét itt lehet böngészni. 

Jegyeket itt  lehet vásárolni. A napijegy ára 29 lej, a bérlet ára pedig 49 lej. Lehetőség van a fesztivál támogatására adományjegyek váltásával, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy akkor is veszel jegyet, ha nem tudsz vagy nincs lehetőséged fizikailag részt venni a fesztiválon, de lélekben támogatod a rendezvényt.

Az időjárás-előrejelzések meleg hétvégét jósolnak a fesztivál idejére. 

A teljes program fent van már a rendezvény honlapján.








EZT OLVASTA MÁR?

X