Hegedüs Csilla az EU Táborban: a józan ész megkívánja, hogy műemlékeinket felújítsuk


-A A+

„A józan ész azt diktálja, hogy műemlékeinket felújítsuk. Közös érdekünk, hogy épített örökségünkkel turistákat vonzzunk, ennek hasznát pedig élvezze közösségünk” – hangsúlyozta szerdán Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki Kortalan örökség címmel tartott előadást az EU Tábor első napján. A július 31-ig tartó tábort idén tizenharmadik alkalommal szervezi meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet.

„Húsz évvel ezelőtt néhány rövidnadrágos fiatal döntött arról, hogy a bonchidai kastélyt kimozdítja romos állapotából. Nem igazán tudtuk, hogy hova szeretnénk eljutni, de már nem tűrtük a műemlék akkori sínylődését” – idézte fel a kezdeteket Hegedüs Csilla, az akkori munkálatokat magára vállaló Transylvania Trust Alapítvány vezetője. A műemlékekhez sokféleképpen lehet viszonyulni – véli a kulturális szakember, szerinte: egyesek a múltat sírják vissza általuk, a bonchidai kastély esetében például Bánffy Miklós emlékét lehet büszkén felidézni. „De vannak olyanok is, akiknek a romok lehetetlen feladatot jelentenek, a felújításban, átörökítésben közösségi érdeket látnak. A felújítási projektünk kimozdította Bonchidát a pusztulásból” – tette hozzá Hegedüs Csilla.

Az ügyvezető alelnök előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma emberének ki kell használnia épített örökségét, amelynek hatása főként a fiataloknak kedvez, azoknak, akik élettel tudják megtölteni azt, majd példaként említette az Electric Castle fesztivált. „Bonchidának semmi esélye a túlélésre, ha nem tud örömet okozni a fiataloknak. Egy műemlék hiába a legkirályabb múzeum, ha a fiataloknak nincs rá szüksége, semmi esély a fennmaradásra” – érvelt, majd példaként felhozta: a Bánffy kastély is azért ment tönkre az évek során, mert azt senki sem akarta használni egészen tizennyolc évvel ezelőttig.

Arról, hogy mit jelent számára ez a projekt, elmondta: állandó kihívást, hiszen semmilyen állami támogatásban nem részesül a kastély tizennégy éve, holott azt nem bizonyos, kitüntetett státusú emberek, hanem a közösség használja. „További hét millió euróra van szükségünk ahhoz, hogy a munkálatokat befejezzük. Ha Románia Kormánya nem tudja megköszönni azoknak a segítségét, akik az ország épített örökségét szívügyüknek tekintik, mi megtesszük: nagyon hálásak vagyunk azoknak a diákoknak, akik évente csatlakoznak hozzánk, s úgy tanulnak, hogy kétkezi munkával besegítenek az építésbe, akik a helyi közösség, de az erdélyi magyarság hírét is a nagyvilágba viszik” – összegzett.

A szakember előadása során kitért azokra az RMDSZ-es kezdeményezésekre is, amelyek kiemelten támogatják a műemlékek helyrehozatalát, szó volt továbbá az Örökségünk őrei vetélkedőről és az élhető városközpontok kialakításának projektjéről is.








EZT OLVASTA MÁR?

X