Multikulturális röpülés Csíkszeredában: Flying Freedom Fesztivál


-A A+

Együtt ünnepli a kreativitást a csíkiakkal a kedden rajtolt Flying Freedom Festivál. Voltaképpen egy multikulturális, szabadúszó profi társaság verődött ezért a rendezvényért csapatba, és a gyerekelőadástól az erotikus árnyjátékig több műfajban velük röpülhetünk. Bekapcsolódtunk.

Apró, de találkozásra helyet és időt biztosító fesztivál vár rád, mely összehoz embereket a világ minden tájáról – fogalmaz a 2. FFF, azaz Flying Freedom (Szárnyaló Szabadság) Fesztivál  meghívójában Deák Réka bábművész. A rendezvényt szervező BÁBU Egyesület elnöke csíkszeredai születésű, Prágában élő művész, aki az egyesület révén immár második éve hoz el egy ingyenes rendezvénysorozatot Csíkszeredába. Amit eddig láttunk a munkájukból, így foglalható össze: szárnyra keltik a képzeletet, a saját labortitkaikat is megosztják, sőt: tanítják is.

Például gyerekeknek és felnőtteknek, két, egymást követő találkozón tartottak árnyjáték-bemutatót hétfőn a Mikó-várban. Már az első pillanatokban látszott, hogy ez jóval több lesz, mint egy nyári kézműves-foglalkozás.

A csoport egyik állandó tagja a Jordánia fővárosából, Ammánból származó Husam Abed. Szintén Prágában él, és a Művészeti Akadámián alternatív- és bábszínházi rendezői szakon végzett. Ő az, aki elmagyarázza a technikákat. Es kicsit olyan az egész FFF-műhely itt Csíkszeredában, mint egy mesterkurzus.

 Ez a baráti társaság a prágai egyetemen tanulva verődött össze, és azóta mindenki a saját országában megszervezi az FFF-et pályázatokból, partner helyszínekkel, intézményekkel. Idén az RMDSZ – Communitas Alapítvány támogatta a csíki kirajzásukat.

Beavatás az árnyjátékba

Francia színésznő, mexikói gitáros, cseh táncos – csak hárman azok közül, akik harmonikusan improvizálva, rányitják a közönségükre ezt a tudást.

„Gyakorlatilag folyamatosan dolgozunk, a szabadúszás ezt jelenti” – mondja Deák Réka, aki fordít és animál is. Oda repülnek, ahol szükség van rájuk – ez a Flying Freedom missziója. Mint mondja, más projektekben is egymásra találva újabb és újabb foglalkozásokat találnak ki, és nagyon fontosak számukra a gyerekek. Például a Visegrádi Alaptól támogatást kaptak vidéken élő, és gyerekvédelmi rendszerben elhelyezett fiatalok gyermekprogramjainak lebonyolítására is. Ennek keretében Csíkszépvízen szociális közösségi rendezvényt is tartottak a fesztivál előtt, és ezt a fesztivál után Csehországban folytatják.

Mindez az „árnyjáték-beavatás” foglalkozások között beszélgetve derült ki. A foglalkozáson kipróbálhatta gyerek és felnőtt: milyen fényekkel, hogyan lehet minimális eszközökkel is akár, egy teljes mesevilágot varázsolni. Sokszor csak a fény is elég, és egy teljes történetet tudunk kikerekíteni abból, ha kikísérleteztük, hogy a fényforrás vagy a tárgy mozgatásával milyen effektusokat tudunk elérni.

A bemutatón persze ki-ki a maga pálcikás bábját is elkészítette, és a rögtönzött bemutatókon biza nem volt ritka az összenevetés.

Hétfő délután pedig a Thészeusz bábjátékot mutatták be a Novák cukrászdában. A görög mitológia egyik legismertebb hősének története nagy sikert aratott a kis és felnőtt közönség körében – a hangulatot mutatjuk a galériánkban:

 

„18+” program

A műhelytevékenység során beleshettünk a csütörtök esti programként szereplő Illatos kert előadás pár momentumába is. Szeretnénk fölhívni az érdeklődők figyelmét arra, hogy az arab erotikus kézikönyv alapján elkészült színházi játék explicit erotikus tartalmú, mind képileg, mind hangeffektusaiban.

Összességében, amire a FFF megtanított a velük töltött szűk két órában: hogy mindössze egy fényforrásra teljes kreativitással építhetünk. Hogy nincsen megkötés – kísérletezni kell. Hogy elég a fényforrás mellé egyetlen papírlap is, vagy egy vászon. Hogy egy csapat egymást, és saját magát is elszórakoztathatja a szabadon szárnyaló árnyjátékkal. És azt is: az emberek közötti kapcsolat nagyon fontos – ehhez pedig adott a mosoly és a játék nyelve.

A 2. FFF további programja:

Augusztus 3. Szerda

17:00 Mon – Mon – dóka (gyerekeknek) (3+) – Piac utcai Renegade

18:00 Örömzene – Piac utcai Renegade

Augusztus 4. Csütörtök

16:00 Nemzetközi felolvasás – Kájoni János Megyei Könyvtár

19:00 Illatos kert (színházi játék, Nefzawi erotikus kézikönyve alapján) – Ólommadár

Augusztus 5. Péntek

18:00 Nemzetközi táncház – Gyerekek háza

Augusztus 7. Vasárnap

10:00 Bábeli mondókázás és Dom de Dom Dom (3+) - Origo színpad








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X