„Csak” 2 millió példány kelt el Amerikában két nap alatt az új Harry Potter-könyvből


-A A+

Több mint 2 millió példány kelt el két nap alatt a Harry Potter-sorozat szombaton éjfélkor megjelent új kötetéből Észak-Amerikában - jelentette be szerdán a Scholastic kiadó.

A könyv a Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter és az elátkozott gyermek) című kétrészes, Londonban bemutatott színdarab szövegkönyve, melynek megírásában a regényfolyam szerzőjén, J. K. Rowlingon kívül Jack Thorne író és John Tiffany rendező is részt vett.

A szám meg sem közelíti a nyolckötetes sorozat utolsónak szánt, Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. megjelenése első napján eladott 8,3 millió példányt, ám így is a történelem leggyorsabban fogyó könyvei közé tartozik.

A szövegkönyv Rowling Pottermore portálján megjelent digitális változatának eladási adatait még nem közölték.

A dráma a regényfolyam befejező története után 19 évvel játszódik. Harry Potter már felnőtt férfi, három iskolás gyerek apja, a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik, Hermione Granger pedig Ron Weasley felesége. Az író szerint a színházi mű a világ leghíresebb varázslótanonca történetének eddig elmondatlan részeiről, a fiú meggyilkolt szüleinek életéről is mesél. A nagy érdeklődés övezte produkció a várakozások alapján az év legnagyobb londoni színpadi sikere lehet.








EZT OLVASTA MÁR?

X