NexT és TIFF – szabadtéri vetítések Nagyváradon


-A A+

A nagyváradi várár sáncába várják a filmbarátokat a következő napokban. A vársáncba, ahol a vetítések augusztus 4-én kezdődnek, a Griviţei utcai bejárat felől lehet majd bemenni.

Elsőként augusztus 4–7. között a DigiFilm adó válogatását láthatják, minden este két filmet vetítenek, naponta 19.30 órától. Augusztus 4-én, csütörtökön a Bosszú rendelésre (Wild Card) és A 44. gyermek (Child 44), 5-én, pénteken a Trollz és A virág románca (A Little Chaos), 6-án, szombaton az Önkívület (Self/less) és az Oscar- illetve Aranypálma-díjra jelölt A bérgyilkos (Sicario) látható, 7-én, vasárnap az Action Man és a Mortdecai című filmekkel várják a nézőket.

A TIFF-karaván augusztus 11-én érkezik Nagyváradra, aznap 21 órakor a váradi kötődésű De ce eu? (Miért én?) című filmet vetítik. A film Cristian Panait ügyész igaz története, aki öngyilkos lett, miután Váradra küldték, hogy Alexandru Lele ellen folytasson vizsgálatot, és nem volt hajlandó belemenni a rendszer piszkos játszmáiba. Augusztus 12-én a Saul fia, 13-án pedig a Youth (Ifjúság) című film látható, minden este 21 órakor kezdődnek a vetítések.

Augusztus 19–21. között ismét a DifiFilm válogatását vetítik, pénteken 19-én 19 órától, szombaton és vasárnap 19.30-tól láthatják a filmeket. Első nap a Gógyi felügyelő és a Drive Hard, a másodikon a John Wick és az Éjjeli féreg (Nightcrawler) thrillerek láthatók, vasárnap a Sabrina’s Secret Life és a Danny Collins című filmeket vetítik.

A NexT rövidfilmjeit augusztus 22-én és 23-án 19 órától kezdik majd vetíteni.

Augusztus utolsó hétvégéjén szintén a DigiFilm, válogatásával zárulnak a szabadtéri vetítések (naponta 19.30-tól) augusztus 26-án a Trollz és az Az emlékek őre (The Giver), 27-én a Danny és a The Love Punch, vasárnap a Gógyi felügyelő és a Ruderless látható.

A szervezők négy övezetet jelöltek ki, pokrócokról, szalmabálákról, raklapokról vagy székekről nézhetik majd a filmeket az érdeklődők. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X