Barátai és művésztársai Chihiro Streetcat néven ismerik. A neve első fele a japán Miyazaki „Spirited Away” filmből ered, amelyben a kislány olyan, mint ő, a második fele a – Streetcat – meg költözések sorozata és az utcaművészet miatt ragadt rá. László Erzsébet Háromszéken született, most Londonban él, és a mesterfokon végzett vizuális művészet a kenyere.

Hogyan lettél vizuális művész?

A rajzolás gyerekkoromban kezdődött, szerintem az első igazi lelkesedésem valaha a rajz volt és már akkor felfogtam, hogy nekem ez az életem. A szüleim könyveit néha leveszem a polcról, és amikor meglátom az összerajzolt oldalakat, mindig elgondolkodtat, hogy egy gyerek álmaiból mi is tud kifejlődni később. Őrület, nem igaz? Ez egy olyan fajta fejlődés és tapasztalat önmagad felé, amit senki nem vehet el tőled. Mindenki kifejezi magát valahogy, én ezzel a módszerrel teszem. Ennyi idő alatt volt időm kipróbálni, átélni mindenféle stílust és technikát az egyszerűtől a bonyolultig.

Nem szeretem beskatulyázni magam (a helyszínt tekintve sem), mert nagyon sok minden érdekel és folyamatosan tágul a kör… amikor azt kérdezik tőlem, hogy mivel foglalkozom, mindig összezavarodok. Mondanám, hogy grafikus vagyok, de manapság már ennek a jelentése sem világos. Készítek linómetszetet, festek olajjal vászonra, fotózok, filmezek, illusztrációkat rajzolok, logot tervezek, éttermeket dekorálok, ruhákra tervezek, falakat festünk az utcán stb. A legnagyobb szerelmem a falfestés és az illusztrációk. Az év elején átköltöztem Londonba, itt jelenleg dekorálunk és felkérésekre dolgozom, van egy halom tervem, a város őrülten inspirál – a legjobb helyen vagyok egyelőre.

Mi a munkáid filozófiája?

A filozófiám egyszerű. A kezdetek óta abban hiszek, hogy kiadjam magamból az őszinte gondolataimat, érzelmeimet, a saját egyedi rezgéseimet. A munkáim 90%-a annyira szabad, hogy fogalmam sincs, mi lesz a vége, amikor nekifogok. Nem nagyon szoktam azon gondolkodni, hogy mit kellene rajzolnom vagy mit fogok rajzolni, csak engedem hogy vigyen magával, és mindig meglepem magam. Annyira erősek az érzelmeim, hogy gondolkodás nélkül rájuk bízom magam. Nagyon sokan festenek úgy, hogy még mindig nem értik a lényegét, ez engem negatív érzéssel tölt el. Nem tudom, mi lesz holnap, csak akarom csinálni a dolgomat szívből, és kész. Ha azt csinálod, amit szeretsz, minden nap fog valami újat és örömet hozni neked. Én magamnak rajzolok, nem másnak, és azt hiszem, hogy itt van a válasz mindenre. Nézz rá a rajzomra és el tudod dönteni, épp mit éltem át.

A street art, a graffiti kapcsolódik a Hip-Hop kultúrához. Hogyan kerültél a közelébe?

Érdekes találkozásom volt a Hip-Hoppal az ezredforduló táján. Teljesen beleköltözött a rajzaimba, és elvitt magával, mint egy hurrikán. A graffiti csak később jött, mint egy új technika felcsigázott a falfestés, és a festék-spray használata új volt. Most visszatekintve ez nem csak egy technika, hanem az életem része. Ha ne legyek akkoriban elég merész és őszinte ehhez az egészhez, ma minden más volna. Ma már nem csak ez inspirál, hanem az egész underground vonal úgy, ahogy van. Kezdődött buta kis tagekkel (falakon látható kis „aláírások” – a szerk.) és ma már nagy falakban gondolkodunk. Felnőttünk. Én is és a falfestés is.

Milyen szakmai háttered van mindehhez?

Grafika szakon tanultam a középiskolában és az egyetemen is, viszont a munkáim többségéhez nincs köze a sulinak. Azt a vonalat, amit én csinálok az iskolában nem tanítják. Főleg azt nem tanították, hogyan élj meg belőle, amikor felálltál az iskolapadból. A tanárok többsége mindig azt éreztette, hogy rád akarja erőltetni a saját kattanásait, ami kiborított –lázadóan hangzik, de én tényleg képtelen vagyok beállni a sorba.

Apropó: milyen anyagi vonzatai vannak a művészetednek? Gondolok nemcsak az anyagi háttér biztosítására, de kiállításokra, elismerésekre akár.

Hogyan is lesz munka az összefirkált könyvekből? Sok évembe telt, amíg rájöttem hogyan tegyem egy síkra a művészetet és a pénzt, mert úgy gondolom, ez egy olyan dolog, amit nem szabadna eladni. Nem is hiszem, hogy fel lehetne fogni az értékét. Amúgy, ha hiszel önmagadban és teszed azt, amit akarsz, előbb-utóbb be fog érni a gyümölcse. Frászom van, amikor megrendelésre kell dolgozni, mert nyomban elveszett a lényege, kényszer érzésem lesz, és eltűnik az élvezet – sok kompromisszummal jár. Azt hiszem, ezt minden művész tudja. Ha kitartó vagy, akkor nem neked kell bemenned az örvénybe, hanem mások jönnek a tiedbe.

Szeretnék saját vállalkozást a közeljövőben ruhákkal, illusztrációkkal és dekorációval. Mindig jönnek felkérések, cégek, meghívások fesztiválokra, az egyik hozza a másikat. Óriási köszönet jár ezért Loire Designs barátomnak, a legutóbbi munkáért, akivel részt vehettem az angliai Innocent Un-plugged Fesztiválon, mert ez nagyon nagy lelkesedést adott nekem!. Legutóbb pedig Budapesten állítottam ki, ezért a Lollipop Factorynek jár köszönet.

Mit gondolsz a mai vizuális trendekről?

Tetszik, amit manapság látok. Érdekes irányt vett a képző- és utcaművészet, de unom a trendeket, nem érdekelnek. Olyan alkotásokat szeretnék látni, amelyek rögtön kisütik az agyad. Engem olyan emberek inspirálnak, akik erősen hisznek magukban. A laikus közönség sem érdekel, mert nagyon sok véleményt hallottam már, és rájöttem, hogy teljesen önmagukból indulnak ki az emberek, sokan nem is értik, mi történik… szóval képtelenség egymásnak megfelelni. Én festek neked egy szép falat, te ültess nekem szép virágot