Nagyboldogasszony ünnepére készülnek Máriaradnán


-A A+

Augusztus 15. Szűz Mária mennybevétele – népies nevén Nagyboldogasszony – ünnepe. Ebből az alkalomból a máriaradnai kegytemplomban szombattól hétfő estig szentmiséket mutatnak be – tájékoztatott a Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában Mariazell után a második legjelentősebb Mária-kegyhely volt az Aradtól 30 km-re fekvő Máriaradna. Az oltárkép előtt látható 17. századi Mária-képnek csodatevő erőt tulajdonítanak a hívek, és itt őrzik a bazilikát hajdanán felszentelő Rudnay Sándor néhai esztergomi érsek szívét. Az oltár feletti Mária-képet 1668-ban adományozta egy hívő a radnai ferences szerzeteseknek, és a legenda szerint 1695-ben, amikor a törökök felgyújtották az akkori kápolnát, a szentkép sértetlenül került ki az üszkös romok közül.

Évente 16 zarándoklatot szervez ide a temesvári egyházmegye. Az elsőt több mint 300 éve, a nagy aradi pestisjárvány után szervezték Máriaradnára, amely a hívek számára a kommunizmus sötét korában is a hit és a Mária-tisztelet szigete volt az ateizmus tengerén.

A jelenlegi kegytemplomot és a hozzá tartozó ferences kolostort a 18. század második felében építették. 1911-ben a két tornyot 30 méterrel megemelték, így elérték a 67 méteres magasságot. Európai uniós támogatásból az elmúlt három évben felújították a templomot és a kolostort, tavaly augusztus 2-án Joachim Meisner kölni bíboros áldotta meg újból a radnai kegytemplomot a magas rangú egyházi és világi meghívottak, valamint a hívek jelenlétében. Görög katolikus és ortodox hívek is előszeretettel keresik fel a kegyhelyet – mondta Reinholz András plébános, aki a templom első világi (tehát nem szerzetes) papja.

A máriaradnai bazilika ünnepi miserendje a következő:

Augusztus 13., szombat

11.00 órakor szentmise szlovák nyelven, bemutatja Excellenciás Böcskei László nagyváradi megyés püspök;

21.00 óra – trombitakoncert.

Augusztus 14., vasárnap

8.00 óra – szentmise magyar nyelven;

10.30 óra – szentmise magyar, román és német nyelven;

18.00 óra – szentmise horvát nyelven;

19.00 óra – szentmise magyar és román nyelven;

20.00 óra – Rózsafüzér ájtatosság.

Augusztus 15., hétfő

7.30 óra – szentmise horvát nyelven;

9.30 óra – szentmise magyar nyelven;

11.00 óra – ünnepi szentmise, bemutatja Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök;

13.00 óra – szentmise román nyelven;

14.00 óra – görög katolikus szent liturgia;

17.00 óra – meditatív koncert;

19.00 óra – szentmise román nyelven.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X