Kortárs művészetek a Vásárhelyi Forgatagon


-A A+

Harmadik alkalommal kerül be a Vásárhelyi Forgatag programjába a Szféra kortárs tér elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek az idén is, – az előző két alkalomhoz hasonlóan – az Aranykakas kertje ad helyet.

A Vásárhelyi Forgatag szervezői azt tapasztalták, hogy a résztvevők részéről nagy az igény a kortárs művészetek iránt, ezért külön teret szentelnek azoknak a fiatal művészeknek is a megnyilvánulásra, akik – zenében, képzőművészetben, táncban, színművészetben – esetleg még nem annyira ismertek, vagy „befutottak”, mint idősebb kortársaik, ezért lehetőségre van szükségük, hogy megismerjék egymást, hogy betekinthessenek egymás művészetébe. Minderről Fülöp Tímea beszélt a szervezők nevében a Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai volt zsinagóga, ma Kortárs Művészetek Házaként működő zsinagóga udvarán.

A Szféra kortárs tér programjában a vizuális művészetek, koncertek, workshopok kapnak helyet, ugyanakkor a Slam poetry bajnokság erdélyi döntőjét is ott tartják. A péntektől vasárnapig tartó rendezvények másik célja az, hogy ötleteket adjon az Aranykakas tulajdonosának ahhoz, hogy mi mindenre lehet használni a századfordulós épületet és annak kertjét.

A fellépők között a marosvásárhelyi művészek mellett várnak a Székelyföldről, Hargita és Kovászna megyékből is résztvevőket, valamint Magyarországról is bejelentkeztek már – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A kortárs művészetek rendezvényei közé tartozik a péntek-, illetve szombat esti buli is, amelyet a Jazz klub Bunker nevű helyiségében szerveznek meg.

Augusztus 24-én kezdődik a Vásárhelyi Forgatag, amelyet az idén először befogad a város is és a Maros part helyett a Ligetben szerveznek meg. Új helyszín még a Művészeti Líceum udvara, ahol a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának szombat délelőtti rendezvényét tartják. A Teleki Téka és annak udvara, a Kultúrpalota és az előtte felállított színpad az idén is helyet ad a kulturális jellegű eseményeknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X