Nyolc kisjátékfilm vesz részt a Filmgalopp versenyen


-A A+

Nyolc kisjátékfilm vesz részt a Filmgalopp elnevezésű rövidfilmes versenyen, amelyet második alkalommal hirdetett meg a Filmtett Egyesület.

A szervezők csütörtöki közlése szerint az októberi Filmtettfeszt erdélyi magyar filmszemle keretében zajlik a verseny, amelyre az érdeklődők augusztus közepéig nevezhettek be. A megmérettetés célja fiatal erdélyi magyar tehetségek felkutatása és filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt.

A szervezők most közölték a versenybe került nyolc alkotás címét és szerzőjét. Ezen munkák között van lírai kosztümös dráma, feszült krimi, kísérleti animáció, de a rövidfilmek témáját tekintve nem hiányoznak a kedves gyerekkalandok és az egyetemista hétköznapok sem. 

A beválogatott nyolc munka 1 perctől 18 percig terjedő rövidfilmek. A filmszemle közönsége láthatja majd Bende Attila: Infinity Cycles, Dragu Erika: Fejvadász, Grosan Cristina: Éjszakai festés, Kovács Katalin: Igazság vagy merészség, Nagy Anita Noémi: Köztünk marad, Püsök Botond: Kendeffy, Skovrán Tünde: Csiga-biga és Szőcs Petra: Csoszogj úgy című rövidfilmjeit.

A Filmtettfeszt október 5. és 9. között lesz Kolozsváron és 11 másik erdélyi városban. Az idén először Szatmárnémetiben is lesznek vetítések Nagyvárad, Székelyudvarhely, Nagyszeben, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna, Beszterce, Zilah, Arad mellett.
    A rövidfilmeket a fesztivál minden helyszínén műsorra tűzik. A fődíj az idén is 1 millió forint, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ajánlott fel. Tavaly a fődíjat megosztva nyerte Visky Ábel: Romanian Sunrise című élőszereplős, valamint Bertóti Attila: Mese című animációs filmje.







EZT OLVASTA MÁR?

X