Színház-szezon Temesváron: kilenc előadás januárban


-A A+

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház januárban kilenc előadást játszik. Meghívott előadásként színpadra kerül a Horváth Csaba által rendezett Toldi, ezen kívül a temesvári közönség a Gardénia, Deviancia, Prah, Rendőrség, Özönvíz előtt valamint a Peer Gynt című előadásokat láthatja.gardenia1 resize masolat

Január 6-án, majd 16-án újra látható a temesvári színház legfrissebb előadása, a Gardénia, Elżbieta Chowaniec érzékeny drámája, Koltai M. Gábor rendezésében. Kislányok, kisasszonyok, hölgyek, némberek, tündérek, boszorkányok, hercegnők és koszos cselédek, elvirágzott prostituáltak és kényeskedő dámák. Éhesek, vágyakoznak, verekednek, mocskolódnak, ölelkeznek, üvöltenek, sírnak, keringőznek - négy nő. Négy női generáció innen, a közeli Krakkóból, Lengyelországból, Közép-Európából. Egy szelet közép-európai történelem; ötven év pokoljárása, újra meg újra fellobbanó és kifakuló álmok, keretbe törések, falnak rohanások, felröppenések és elvérzések. Mint egy görög tragédiában, úgy örökíti nemzedékről nemzedékre sorsát egy sajátos női vérvonal. Négy portré - mögöttük egy kontinensdarab. Bőröndjükben a történelem, bennük az örök, egyszerre iszonyú és mégis csodálatos Nő.

Január 9-én a Deviancia, 11-én a Prah, 14-én a Rendőrség című előadások kerülnek műsorra. A Prah, valamint a Deviancia előadások időpontjai a decemberben kiküldött havi programhoz képest változtak: a Deviancia 9-én 18 órától, a Prah 11-én 19 órától kezdődik.

ozonviz resize masolat

A 2012 novemberében bemutatott Özönvíz előtt a világvége után is műsoron marad – az érdeklődők 19-én tekinthetik meg a színház Nagytermében. Vásárolsz egy zacskó chipset és megtudod, hogy itt a világvége. Legalábbis az özönvíz. Ha szerencséd van nyersz egy yachtot. A yachtról kiderül, hogy egy csónak. Egy tutaj. Egy semmi. És neked magaddal kell vinned mindazt, ami számít. Mi számít? Ki számít? Te számítasz-e egyáltalán? Mi a jobb, ha elered, vagy nem az az eső? Előbb-utóbb kiderül. Mindenesetre vásárolj egy gorillát.

peergynt resize masolat

21-én és 22-én a Peer Gynt kerül színpadra. Ibsen Peer Gynt-jének főhőse a nyughatatlan, saját lehetőségeit kutató, felfedezni vágyó, esendő férfi. Az emberi sors alapvető kérdéseire választ kereső színmű a budapesti Forte Társulattal közös előadásban születik újjá.

Meghívott előadásként a Toldi lesz látható, január 22-én. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztály előadása Arany János klasszikusa nyomán osztályfőnökük, Horváth Csaba rendezésében kedden 14 órától tekinthető meg a színház Nagytermében. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. "Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén"- vallja Horváth Csaba, aki Temesváron a Peer Gynt című előadást rendezte.

A jegyiroda nyitvatartása: hétfőtől péntekig 16-19 óra között, illetve minden előadás előtt egy órával lehet jegyet váltani; cím: Alba Iulia utca 2. szám, telefon: 0356-450.606, e-mail cím: ticket@tm-t.ro. Online is megvásárolhatják jegyeiket a www.biletmaster.ro és www.tm-t.ro címeken.
Az előzetes helyfoglalások az előadás kezdése előtt 20 perccel érvényüket vesztik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X