Február 22-én, hétfőn 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Galériájában tartanak előadást Balázs Réka és Pap Adolf családterapeuták A párkapcsolat alakulása a gyermek születése után címmel.
A Kolozsvári Magyar Opera előadása, az Árgyélus királyfi február 7-én, vasárnap 11 órától lesz megtekinthető az Opera nagytermében.
Konfliktus alakult ki a Kolozsvár egyik legfontosabb brandépítő tényezőjének számító Ecsetgyár művészei között. Három képzőművész ugyanis – Berszán Zsolt, Teodora-Daria Dumitrescu és Florian-Liviu Ștefan – az Ecsetgyár Föderáció többi művészének tudta és engedélye nélkül, saját nevében levédette az Európai Unió Szellemi Tulajdonjogi Hivatalánál (OHIM) az „Ecsetgyár” márkanevet és a művészeti központ évek óta használt logóját.
Dolgozott Szentgyörgyön, Vásárhelyen, most a Csiky Gergely színházban állít színpadra egy izgalmasnak ígérkező produkciót. RADU AFRIM UNITER-díjas alkotóval Temesváron beszélgetett Simon Judit.
Február 3-án a keresztény kalendárium Szent Balázs napját ünnepli. A magyar néphagyomány szerint ez ősi táltos terményvarázsló nap. Ezen a napon különösen fontos a torok védelme.
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át 1200 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.
Február 6-án, szombat este 7 órától a gyergyószentmiklósi farsangi rendezvénysorozat keretén belül a Figura nagytermében tekinthető meg Albu István rendezésében a Zűrzavaros éccaka című komédia.
A szombati harmadik elődöntőben újabb tíz dal mutatkozik be A Dal 2016-ban, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
Erdély és a Kárpát-medence egyik legismertebb történésze, a Kolozsváron élő Egyed Ákos kapta idén az életműdíjat az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak ünnepélyes átadásán. A 86 éves történészt a múlt tanulságairól, a székelység megmaradásának esélyeiről, román és magyar történelmi mítoszokról és a párhuzamos történelmek közelítésének lehetőségéről kérdeztük.
A marosvásárhelyi színházi előadás-sorozat, a Havi Dráma újabb mérföldkőhöz érkezett: most egy meghívott produkciót láthat a nagyérdemű február 8-án 19 órától a G. Caféban.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum A hónap műtárgya címmel új programot indított. 2016 januárjától kezdve a muzeológusok minden hónapban olyan tárgyakat választanak a múzeum különböző gyűjteményeiből, amelyek a múzeum állandó tárlatain nem kaptak helyet, de értéküket, különlegességüket tekintve érdemesek a kiállításra.
Erdély legnagyobb részén ma, február másodikán borús idő volt, ami a néphagyomány szerint azt jelenti, hogy közeleg a tavasz.
Sepsiszentgyörgyön, a Kép évének egyik legjelentősebb rendezvénye Sylvia Plachy világhírű fotográfus kiállítása lesz, amelynek megnyitójára 2016. február 20-án kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban.
Két előadással turnézik február 3-6. között a sepsiszentgyörgyi M Studio. Budapesten a Bakelit Multi Art Centerben mutatják be a Kampf és Személyazonosság című előadásokat, Marosvásárhelyen pedig a Személyazonosság lesz látható.
A hangversenyévad következő koncertjét a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Szimfonikus Zenekara tartja február 5-én, péntek 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében. A repertoárban Bartók, Sosztakovics és Mozart művei szerepelnek.
Élő Várad címmel új rendezvénysorozatot indít a Várad Kulturális Folyóirat, azzal a céllal, hogy a Nagyváradon és annak vonzáskörzetében honos, vagy valamiféleképpen ide kapcsolódó alkotók és a művészetkedvelő közönség között megnyissa a szerves, élő kapcsolat, a konstruktív párbeszéd lehetőségét.
Ünnepi emléknapot szervez Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és Hargita Megye Tanácsa a Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulója alkalmából február 12-én Csíkszeredában.
A menekültválság egyik szimbólumává vált fotót felidézve Aj Vej-vej máskéntgondolkodó kínai művész egy olyan képet posztolt magáról Twitterén, amely a tengerbe fulladt szír kisfiú pózában ábrázolja - írta hétfőn a BBC News.
Február 5-én, pénteken 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Emeleti Kiállítótermében dokumentumfilm-bemutatót tekinthetnek meg, ahol a Mézeskalácsosság (Hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen) és a Szilvapálinka-főzés (Szilvaszedés Sepsiszentgyörgyön, szilvapálinka-főzés Felsőcsernátonban) című dokumentumfilmek kerülnek levetítésre.
Fülöp Tímea, a Kolozsvári Magyar Opera fiatal tehetséges énekművésze játssza a címszerepet a február 4.-ei Csárdáskirálynőben.