Élő Várad: új rendezvénysorozat indul Nagyváradon


-A A+

Élő Várad címmel új rendezvénysorozatot indít a Várad Kulturális Folyóirat, azzal a céllal, hogy a Nagyváradon és annak vonzáskörzetében honos, vagy valamiféleképpen ide kapcsolódó alkotók és a művészetkedvelő közönség között megnyissa a szerves, élő kapcsolat, a konstruktív párbeszéd lehetőségét.

A sorozat első alkalma február 5-én, pénteken 19 órától kezdődik, a Szigligeti Stúdió Fehér termében. A rendezvény vendégei meghallgathatják Kányádi Iréne filozófus, művészettörténész reflexióit Onucsán Miklós képzőművész Mo(nu)ments című kiállításáról, illetve felolvasással egybekötött kerekasztal-beszélgetés keretében bemutatkozik a Várad folyóirat szerzői közül: Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Bíró Árpád Levente és Mihók Tamás.








EZT OLVASTA MÁR?

X