Nagy sikernek örvend az Isten pénze Csíkban


-A A+

A közönség fokozott érdeklődésére való tekintettel a Csíki Játékszín bérleten kívül is műsorra tűzi legújabb produkcióját, a Charles Dickens regényéből írt Isten pénze című magyar musicalt.

Tolcsvay László zeneszerző, Müller Péter író és Müller Péter Sziámi dalszövegíró művéből Gyarmathy Ágnes látványterveivel Somogyi Szilárd, a budapesti Operettszínház rendezője hozott létre nagyszabású musical-előadást Csíkszeredában, mely bérletszünetben január 12-én, szombaton, 19 órakor látható. A jegyek ára: 20 lej, diák- és nyugdíjas kedvezménnyel 12 lej.istenpenze

A musical főhősét, Ebenézer Scrooge-t, a lelkileg sivárrá vált, idősödő milliomost, Fülöp Zoltán alakítja. A történet időpontja karácsony, illetve több karácsony is, hiszen hősünket halott üzlettársának, szelleme ekkor látogatja meg és időutazásra invitálja életének korábbi szentestéire.

Az egykori cégpartner, a kíméletlen uzsorás, Jacob Marley (a szerepben Kozma Attila énekel) úgy szabadulhat meg pénzéhségének és kapzsiságának köszönhető terheitől a túlvilágon, ha élő embereknek segít jobbá válniuk. Scrooge múltbéli karácsonyai filmként peregnek le szemei előtt és Marley társaságában, emlékeiben kalandozva eszébejut, hogy mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, amiért lelkesedni tudott.isten penze-jan. 12 berletszunet








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X